Bírót, ügyészeket és rendőröket akart megölni egy kaposvári nő

Vágólapra másolva!
Egy ötvenes éveiben járó nő többször is olyan e-mail-eket küldött a hatóságoknak, amikben gyilkossággal fenyegetett rendőröket, ügyészeket és egy bírót is. A gyilkosságokhoz úgy akart kocsit szerezni, hogy egy társkeresőn megismerkedett egy férfival, akinek volt autója. Azt tervezte, hogy őt egy számszeríjjal megöli, majd elveszi a kocsiját.
Vágólapra másolva!

A nő augusztus második felében két beadványt is küldött az ügyészségre és a Nemzeti Védelmi Szolgálatnak, amikben azzal fenyegetőzött, hogy 12-13 embert fog megölni.

A megfenyegetett emberek között voltak ügyészek, rendőrök, egy bíró, valamint a helyi járási hivatal korábbi vezetője.

Forrás: Ügyészség.hu

Az e-mailben azt is leírta, hogy a társkeresőn megismerkedett egy férfival, akit meg akart ölni azért, hogy megszerezze a kocsiját, majd azzal keresse meg a megfenyegetett embereket.

Ez csak azért nem történt meg, mert a férfi nem találta meg a nő lakcímét. Az üzenetben leírta azt is, hogy a férfit egyébként számszeríjjal várta, azzal akarta megölni. Hozzátette, hogy egyébként több íja és fegyvere van, amikkel gyilkolni tud.

A rendőrök elfogták a nőt, az otthonában megtalálták a számszeríjat, valamint két reflexíjat és több nyílvesszőt.

Emberölés előkészülete miatt indítottak ellene eljárást, a bíróság pedig letartóztatta - írja az ügyészség.hu.