Egészen durva lehűlés jön napközben

eső, ősz, Budapest, esernyő, járókelők, maszk, forgalom, 9. kerület, tömegközlekedés, villamos
Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése:
Vágólapra másolva!

Vasárnap
Erősen felhős, vagy borult lesz az ég. Eleinte sokfelé, majd napközben már főleg délen és keleten várható eső, zápor. Késő délutántól megkezdődik a felhőzet csökkenése. Erős lesz az északnyugati szél. Napközben nem emelkedik a hőmérséklet, reggel és délután is 13-14 fok körül alakul.

Hétfő
A napsütést fátyol- és gomolyfelhők zavarják, melyekből sehol sem fordul elő csapadék. Reggel 3, délután 14 fok körül alakul a hőmérséklet.

Kedd
Erősen felhős lesz az ég, délen, délkeleten lehet a több napsütés. Elvétve zápor előfordulhat. 11 és 16 fok közötti értékeket mérhetünk.

Szerda
Délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, de eső inkább csak az esti óráktól alakul ki. Marad a 14 fok körüli maximum.

Csütörtök
Erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor. Hűvös őszi idő valószínű 11 fok körüli csúcsértékkel.