Furcsa fények jelentek meg az égen Siófok felett - fotók

Vágólapra másolva!
A sorban haladó fényes tárgyakat rengetegen látták az ország különböző pontjairól. A látottakról képeket is töltöttek fel a Facebookra, ahol azonnal elindultak a találgatások: többen úgy gondolták, ufók jelentek meg az égen.
Vágólapra másolva!

Több ember figyelmét is felkeltették azok a sorban haladó fénypontok, amik csütörtök éjszaka voltak láthatók az égbolton.

Sokan képeket is készítettek a jelenségről, amiket feltöltöttek a Facebookra, ahol végül hatalmas vita kerekedett a fények eredetéről.

A sorban haladó fénypontokról azt gondolták, hogy idegen lények. Forrás: Bors/ olvasói fotó

Budapesten, Siófokon, Biatorbágyon és még Győrben is látták a vonuló fénypontokat. Többen biztosak voltak benne, hogy ufókat látnak, hiszen a fények precízen egymást követve haladtak, egységesen - írja a Bors.

- írta az egyik kommentelő.

Az ország több területéről jeleztek vissza, hogy látták a jelenséget. Forrás: Bors/olvasói fotó

Valójában egy részben igaza is volt, ugyanis valóban megtervezett, egységes dologról van szó, ugyanis ahogyan arra többen is rájöttek:

a megoldás a Starlink műholdak voltak!

A szemfülesek a SpaceX Starlink műholdjait látták. A Starlink műholdat a milliárdos vállalkozó, Elon Musk vállalata indította korábban útjára.

Ez a projekt azért jött létre, hogy a világ ezidáig lefedetlen területein is internetet biztosítsanak. Musk projektjében a műholdrajok kötelékben repülnek a Föld körül, és amikor a fény úgy éri őket, látszódnak a Földről, ennek lehettek rengetegen a szemtanúi.