További több százmilliót különítenek el Karácsony propagandájára

Karácsony Gergely
Vágólapra másolva!
Szerdán ülésezik a Fővárosi Közgyűlés, és az előzetesen közzétett dokumentumokból tudjuk, hogy az egyik napirendi pont a Fővárosi Önkormányzat költségvetésének a módosítása. A kísérőlevél takarékoskodásról beszél, de van, aki többletforráshoz jut a módosítás miatt. Méghozzá a Karácsony fővárosi propagandájával megbízott, Faix Csaba színész által vezetett Budapest Brand Zrt - írja a Tűzfalcsoport.
Vágólapra másolva!

Karácsony Budapestjén nagy a nélkülözés, semmire sincs pénz, derül ki a szerdai Fővárosi Közgyűlés előtt készült, a fővárosi költségvetést módosító előterjesztés kisérőleveléből. A Főpolgármester és helyettese által jegyzett levél arról panaszkodik, hogy az „Önkormányzatnak minimálisra csökkent a tartaléka, és a hitelkerete sem engedett nagy mozgásteret. Világossá vált, hogy amennyiben az általunk nem befolyásolható lépések miatt nem érkeznek be a tervezett források, úgy érdemi kockázata van a likviditási problémák kialakulásának."

Bár sikeresnek nevezi a levél a főváros eddig végrehajtott megszorításait, de további költségcsökkentéseket akarnak eszközölni, ezért módosítanák az idei költségvetést. Ettől várnak további 13 milliárd forintos megtakarítást, derül ki a levélből.

Budapest Brand nyerhet az átalakításon

Minden megszorítás ellenére, azért van, aki nem jár rosszul a mostani módosítással. Ez pedig budapesti propaganda-cég, a Budapest Brand Nonprofit Zrt. A vállalkozás ugyanis a nagy spórolás és átcsoportosítás ellenére két jogcímen is kap összesen 460 millió forintot a Fővárosi Önkormányzat költségvetéséből. Méghozzá az is kiderül a dokumentumból, hogy személyesen Karácsony Gergely főpolgármesteri hatáskörében döntött így.

Egyszer kap 405 millió forint Egyéb működési támogatást pluszban.

Másrészt további 55 millió forintot egy másik jogcímen.

A fővárosi cég Karácsony főpolgármesteri tevékenységét népszerűsíti, de honlapjukon bemutatják a közelgő és már lezajlott fővárosi rendezvényeket is. A Budapest Brand egyébként Faix Csaba színész vezetésével működik, aki nemrégiben a szivárványcsaládok népszerűsítette, és a magyar gyermekvédelmet kritizálta a Szabad Európának adott interjújában.

A cég egyébként szépen gyarapodott. Egy év alatt megduplázta az árbevételét 320-ról 790 millióra a folytonős panaszkodás közepette.

Mindenre van pénz: kiadványok, szórólapok, pólók, rendezvények

De abból is látszik, hogy van mit a tejbe aprítaniuk, hogy nemrég költöttek 12 millió forintot különböző, vélhetően Karácsony Budapestjét népszerűsítő reklámtárgyakra.

De egy másik közbeszerzés keretében, néhány nappal ezelőtt szerződtek 40 millió forint értékben nyomdai szolgáltatásokra.

Augusztusban kötött szerződés értelmében pedig jutott 71 millió különböző rendezvények rendezvénytechnikájára is a nagy megszorítások közepette. És a sort lehetne bőven folytatni.

Vagyis megszorítások ide vagy oda, Karácsony propagandájára mindig kell, hogy pénz jusson. Lesz plakát, szórólap, színpad és így tovább. A kormányra mutogatás lehetősége pedig továbbra is biztosítva lesz.