Felgyújtotta magát és a házát is egy nő Dobozon - videó

Vágólapra másolva!
Egy 50 éves dobozi nő az otthonukban bezárkózott a fürdőszobába, benzint öntött a ruhájára majd meggyújtotta. A tűz a házra is átterjedt. A szomszédok próbálták kimenteni az asszonyt, de nem jártak sikerrel, végül a tűzoltóknak sikerült, de életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. A nő 52 éves élettársának még sikerült időben kijutnia a házból – adta hírül a TV2 hírműsora, a Tények.
Vágólapra másolva!

Szombaton kigyulladt egy ház Dobozon, ami teljesen lakhatatlan lett. A szomszédok a kertben ültek, amikor a felszálló füstöt észrevették.

Először azt gondolták, hogy szemetet égetnek, de egyre feketébb lett a füst és később már segélykéréseket is hallottak, ezért odarohantak.

A házban élő 52 éves férfi megégett, de még ki tudod menekülni a házból. Az élettársát azonban a szomszédok nem tudták kihozni a fürdőszobából. Amikor a tűzoltók kiértek a helyszínre ki tudták hozni a nőt.

A szomszédok elmondása szerint a nő bezárkózott a fürdőszobába, leöntötte benzinnel a ruháját és azt gyújtotta fel.

A teste teljesen megégett, életveszélyes állapotban vitték egy budapesti kórházba. A Tények információi szerint azóta is válságos az állapota.

Csolnokon egy kétszintes családi háznak égett a teljes tetőszerkezete. A házban két család élt, amikor kigyulladt hárman voltak bent, ők biztonságban ki tudtak menekülni. A tűzoltók gyorsan a helyszínre értek és megakadályozták, hogy a tűz továbbterjedjen.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelki elsősegély-számot, vagy keresse fel a suicidprevencio.hu weboldalt!