Meghalt Polonyi Kornél, volt fideszes képviselő

Polonyi Kornél
Vágólapra másolva!
96 éves korában meghalt az idegenforgalmi szakember, Balatonfüred díszpolgára, volt országgyűlési képviselő.
Vágólapra másolva!

A Veol azt írja, hogy

a turizmus, az idegenforgalom és a Balatonhoz való kötődés határozta meg életét, közéleti tevékenységét.

Balatonfüred, Veszprém vármegye, a Balaton-régió fejlesztése is szívügye volt.

1994–1998-ig a Veszprém megyei közgyűlés fideszes alelnökeként, 1998–2002-ig országgyűlési képviselőként, 2002–2006-ig pedig Balatonfüred önkormányzatának képviselőjeként vett részt aktívan a közéletben, valamint a füredi kulturális események rendezésében.

Polonyi Kornél Forrás: veol.hu/családi

A Balatonfüredi Idegenforgalmi Hivatal Rt. vezetőjeként öt alkalommal szervezett nagysikerű Anna-bált, gyakran részt vett a nagyvázsonyi lovasjátékok szervezésében is.

- íjra a lap.

A Balaton ügyének önzetlen ápolásáért 1999-ben Balaton-díjat kapott, 2007-ben Balatonfüred önkormányzata díszpolgári címet adományozott neki áldozatkész, a város érdekében tett több évtizedes tevékenységért, 2012-ben pedig Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át a balatoni idegenforgalomban végzett munkájáért - olvasható a Veszprém vármegyei hírportálon.

Temetése október 14-én 10 órakor lesz, a balatonfüredi református temetőben.