Magyarországon is megjelent a félelmetes ázsiai lódarázs

Ázsiai lódarázs
Az Ázsiai lódarázs Franciaországban lett inváziós faj, miután 2004-ben egy szállítóhajóval érkezett oda
Vágólapra másolva!
Magyarországon is megjelent az ázsiai lódarázs - írta honlapján az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME).
Vágólapra másolva!

A hazai első észlelés híre két napja érkezett az OMME-hoz Győr-Moson-Sopron megyéből, az elfogott gyanús példányokból pénteken érkezett néhány darab az egyesülethez, amit ma átadtak a rovarszakértőnek - írták.

A hivatalos azonosítás még időbe telik, de szemrevételezés alapján ma a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársa

azonosította és elismerte, hogy ázsiai lódarázsról (Vespa velutina) van szó.

A hivatalos azonosítást követően Magyarország illetékes szervei jelentést tesznek az EU felé az említett invazív faj hazai megjelenéséről - írta az egyesület.

Ázsiai lódarázs Forrás: Wikipedia

A méhészektől azt kérik, fokozottan figyeljenek méhesükben az ázsiai lódarázs esetleges megjelenésére, észlelés esetén fotóval, videóval dokumentálják azt, és jelezzék a megyei szaktanácsadójuk felé.

Az első észlelés Győr-Moson-Sopron megyében, a Szigetközben történt, ezért főleg az ország nyugati felében érdemes figyelni.

Az egyesület azt írja az ázsiai lódarazsat 2004-ben Kínából hurcolták be Európába, először Délnyugat-Franciaországban ismerték fel, azóta Franciaországban elterjedt, majd Németországon és Olaszországon keresztül közelített Magyarország felé. Megjelenése nem volt kérdéses, azonban mivel ausztriai jelenlétéről nem volt hivatalos információ, a szakma a megjelenésére később számított.