A liberális jóléti állam jobboldali alternatívája a munkaalapú társadalom

Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője.
Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője.
Vágólapra másolva!
A kétezres évek baloldali, neoliberális berendezkedése saját súlya alatt omlott össze. A Medgyessy-kormány ugyan jelentősen növelte a szociálpolitikára fordított kiadásokat, azonban a „100 napos program" az ország gazdasági stabilitásába került. Gyurcsány Ferenc, majd Bajnai Gordon kormányzása pedig másról sem szólt, mint megszorításokról, áremelésekről, valamint leépítésekről. A Magyarországon 2010-ben kétharmados felhatalmazást nyert nemzeti kormány teljes paradigmaváltást hozott, hiszen szintézis révén nemcsak megőrizte a gazdasági stabilitást és a támogatások értékét, hanem a kettőt sikeresen összekapcsolta.
Vágólapra másolva!

Az ország kormányzásában kudarcot vallott baloldal és a hozzá kötődő értelmiség a bekövetkezett változásokat a szociálpolitika leépítéseként, ha épp nem megszüntetéseként kommunikálja. Újra és újra a liberális fundamentumokra épülő jóléti állam leírására született modellel akarják a 2010 után létrejött politikai berendezkedést megérteni – sikertelenül.

A liberális modell a segélyalapú, többnyire feltétel nélküli támogatások rendszerét jelenti, ahol havonta bizonyos összeg érkezik az érintettek számlájára.

A legfőbb gond ezzel, hogy az ingyenes halosztás nem ösztönöz és nem tanít meg a halászatra. A jobboldal munkalapú víziója éppen a liberális segélyezés kritikájából nőtt ki; nem halat, hanem hálót biztosít az embereknek.

Miben más?

A nemzeti kormány még az első ciklusban deklarálta célját, miszerint olyan körülményeket akar teremteni, amelyek lehetővé teszik az emberek számára, hogy a munkavállalás révén boldogulhassanak az életben – tehát a szegénységből való kikerülés eszköze ne a segély, hanem a munka legyen.

Ennek érdekében történt meg a közfoglalkoztatás kiszélesítése, amelynek a gazdaságra gyakorolt hatása mellett a társadalomformáló képessége is jelentősnek bizonyult.

A közmunkaprogram nem célként, hanem eszközként került bevezetésre, elsődleges funkciója a tartósan munkanélküliek visszavezetése a munka világába. A hátrányos helyzetű csoportok – különösen a cigányság számára – a program egy életmódváltással ért fel, de általánosságban is elmondható, hogy a segélytől való függést a produktív élet váltotta fel.

A másik, igen jelentős változás az adórendszer átalakítása, ugyanis a liberálisok által preferált progresszív, többkulcsos adórendszernek két hátulütője van: egyfelől azok a munkavállalók, akik többletmunkára szánják el magukat, a magasabb adóterhek miatt arányaiban kevesebbet vihetnek haza; másfelől a szegények az adómentességük okán nem lépnek be a munkaerőpiacra, vagy nem lépnek feljebb a ranglétrán, hiszen ez egyszerűen nem éri meg a számukra. Ebből kifolyólag

a kormány bevezette az egykulcsos adórendszert, miközben a munkát terhelő adókat folyamatosan csökkentette a fogyasztási adók terhére.

A reformok eredménye a teljesítmény és tenni akarás elismerése a munkavállaló oldalán, valamint a növekedés és fejlődés elősegítése a munkaadó számára.

Az adórendszer másik nagy újítása

a családi adókedvezmény reformja, amely a magyar családpolitika egyik tartópillérévé nőtte ki magát.

A politika hajlamos egyes csoportokat elhanyagolni, a cigányság mellett ez történt 2010 előtt az édesanyákkal és a családokkal is. A jobboldal megtalálta a stratégiai vízióihoz illő, a baloldal számára vakfoltot jelentő politikai rést, Orbán Viktor pedig ennek megfelelően „egyezséget kötött" a nőkkel. Az eredmény a családvédelmi akcióterv, valamint a családpolitika mint szakpolitikai zászlóshajó lett.

Formavilágát tekintve érdekes kettősség rajzolódik ki ezen a téren, hiszen a folyamatosan bővülő rendelkezések célja a születésszám növelése mellett a munkaerőpiaci integráció támogatása. A teljes termékenységi arányszám a jobboldal kormányzása alatt a 2011-es 1,23-ról 2020-ra 1,56-ra emelkedett, miközben a nők munkaerőpiaci integrációja terén is komoly előrelépés tapasztalható (2009-ben 43,4 százalék volt a nők foglalkoztatottsági rátája, 2023 júliusában már 70,4 százalék) – ami hozzájárul a nők gazdasági függetlenségéhez. Ha ezt összevetjük a válások csökkenő számával (2008-ban ezer lakosra 2,5, míg 2022-ben 1,8 válás jutott), akkor

egy stabilizálódó családmodell kibontakozásának jeleit fedezhetjük fel.

A család- és munkapolitika érdekes fúziója révén minél többet dolgozik valaki, vagy minél több gyermeket vállal egy nő, az ellátás összege annál nagyobb lesz. Amíg korábban semmit sem kellett tenni a segélyért, addig most a teljesítményt jutalmazza a rendszer. Nemcsak hálót kapnak az emberek, hanem motivációt is az előrelépéshez. Magyarországon – a CSOK típusú támogatásokat és az adókedvezményeket is ide számítva – körülbelül a GDP 4 százalékát költi a kormány társadalompolitikára, az eredmények tekintetében pedig komoly különbség regisztrálható a liberális korszakhoz képest.

Sikerek

A munkaalapú társadalom egyik fundamentuma az erős munkaerőpiac, ezért amikor a rendszer sikerességét vizsgáljuk, akkor elsősorban erre kell koncentrálni. A 2010 előtti helyzethez képest hatalmas javulás tapasztalható: a munkanélküliségi ráta 2010-ben 12 százalék felett volt, ezzel szemben mára 4 százalékos ez az érték, miközben 4 millió 745 ezren dolgoznak.

A háború okozta nehéz helyzet ellenére stabil a foglalkoztatottság, és a dinamikus fejlődésének köszönhetően a potenciális munkaerő-tartalék kevesebb mint felére, 300 ezer főre esett vissza, miközben nőtt a hazai munkaerőhiány mértéke. A produktív munkahelyek bővülését (és a program mobilizáló jellegét) az is mutatja, hogy a közmunkások száma stabilan havi 69 ezer alá csökkent, holott 2015-2016-ban ez a szám sokkal magasabb volt. Szintén ezt támasztja alá, hogy Magyarországon a nagyon alacsony munkaintenzitású, munka nélküli háztartások aránya 6,2 százalékra csökkent 2022-ben, holott ugyanez az érték 2009-ben még 11,3 százalék volt.

A munkaerőpiac stabilitása mellett a bérek jelentik a munkaalapú társadalom második tartópillérét, hiszen a bérből és fizetésből élők jövedelemszerző képessége kulcsfontosságú.

Ennek kapcsán a reálbérindexet érdemes figyelembe venni, ez ugyanis – szemben a nominális értékekkel – sokkal valóságközelibb mérési eszköz. A kormányzat bérfejlesztési programjai (az egészségügyi dolgozókétól kezdve a tanárokon át egészen a rendvédelmi szervekig) oda vezettek, hogy – a KSH adatai szerint – 2013-2022 között stabil reálbér-emelkedés volt tapasztalható, tehát az emberek fizetése egyre nagyobb mértékben segítette elő a jólétüket.

Forrás: KSH, 20.8.1.15. REÁLKERESETEK ALAKULÁSA

A munkaerőpiaci integráció jótékony hatása a szegénységi mutatókban is tükröződik, hiszen a KSH szerint 2009-ben Magyarországon a lakosság 29,9 százalékát, az Eurostat szerint 2022-ben csak 18,4 százalékát érintette a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség kockázata.

A magyar társadalom gazdasági aktivitása tehát jelentős mértékben javult a 2010-es paradigmaváltás óta.

A segélyekre fordított összegek csökkenése mögött nem valamiféle „embertelenség" áll, ahogy azt egyesek állítják. A munkaalapú társadalom sikere egyfajta „produktív" szociálpolitika. Az új szellemiség célja nem a szegénység bebetonozása, hanem a mobilizálás, a munka kiterjesztése az egész társadalomra. A liberális szociálpolitikai eszközök „elsorvadása" a jobboldali alternatívák megformálódásával párhuzamosan történt, azonban az ellenzék nem tud/akar tudomást venni az övétől eltérő logika mentén kiépülő új típusú jóléti államról.

Az eddig elmondatottakat összefoglalva kijelenthető, hogy a liberális segélyezési állam helyett munkaalapú társadalom épül, ugyanakkor a balliberális kritikákkal szemben nem a jóléti állam leépítését látjuk, hanem annak jobboldali formaváltozását.

Szerző: Tóth Erik, az Alapjogokért Központ kutatási vezetője