Most meghalsz! - üvöltötte a nővérének a makói férfi, miközben a torkát szorította

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Kis híján megölte a nővérét egy férfi Makón. Korábban is rendszeresen fenyegette azzal, hogy meg fogja ölni, hónapokon keresztül tartotta rettegésben a nőt. Miután elfogták, egy dolgot bánt meg, hogy nem végzett a testvérével.
Vágólapra másolva!

A férfi miután a börtönből szabadult, a nővéréhez költözött Makóra.

Hamarosan uralkodni kezdett a nőn, elvárta, hogy mindenben kiszolgálja őt.

Emiatt sokat vitatkoztak. Ilyenkor rendszeresen azt kiabálta a nőnek, hogy meg fogja ölni, és elővette a kését.

A nő egy idő után rettegett, félelmében egy időre el is költözött a saját házából.

Másfél éve újra vitázni kezdtek. Az egyik pillanatban pedig a férfi két kézzel torkon ragadta a testvérét, és szorítani kezdte a nyakát, és azt üvöltötte, hogy meg fogja ölni.

Mindezt csak azért nem sikerült, mert a nő keményen védekezett.

A támadás után a férfit letartóztatták. Később zárkatársai előtt is azt hangoztatta, hogy bánja, hogy nem sikerült testvérét megfojtania.

Mint különös visszaesőt vádolják emberölési kísérlettel.