Megrugdosta a feleségét, majd felrobbantotta a lakást egy csepeli férfi

Csepel
Vágólapra másolva!
Elmebetegnek tette magát egy csepeli férfi, így akarta megúszni azt, hogy felesége életére tört 1973-ban. Belerúgott az asszonyba, majd megszurkálta, végül felrobbantotta a konyhát, hogy biztosan meghaljon, és közben ő maga is megsérült. Mindketten túlélték a brutális támadást.
Vágólapra másolva!

- kiáltott egy nő kétségbeesetten, majd egy hatalmas robbanás hallatszott a csepeli Reggel utcában 50 évvel ezelőtt. A robajra a 44-es szám alatt álló sorház egyik lakásához szaladtak a szomszédok. Habozás nélkül értesítették a mentőket és a rendőrséget is. Eközben a merészebbek beléptek a romok közé.

Egy erősen vérző nőt találtak a földön, és volt a házban egy égési sérült férfi is.

Mindketten kórházba kerültek. Bár életben voltak, gyors orvosi ellátásra szorultak. Eközben a helyszínen kíváncsiskodóknak volt idejük körülnézni. Azt látták, hogy a robbanástól a házaspár otthonában jelentős kár keletkezett, de egyik szomszédjuknál is összedőlt egy fal.

ebben a házban történt a gyilkossági kísérlet Forrás: Magyar Rendőr/Arcanum Digitális Tudománytár

Ekkor érkeztek meg a helyszínre a rendőrök, akiknek az első dolguk a kíváncsiskodók elküldése volt, a második pedig az, hogy helyszínelő bizottságot kérjenek a központtól. Amíg a szemlére beosztottakra vártak, elkezdték a szomszédokat kikérdezni. Ekkor derült ki, hogy K. Gyuláról és a feleségéről van szó. Ők laktak a lakásban és az is, hogy a férfi korábban 12 évnyi börtönbüntetést kapott amiatt, mert megpróbált megölni egy embert. 1968-ban szabadult, vagyis mindössze 5 éve volt szabadlábon. Azt is elmondták az ismerőseik,

hogy a házaspár sokat veszekedett, és néha össze is verekedett egymással.

A nyomozás vezetésével megbízott, a BRFK vizsgálati osztályán dolgozó Dobor Lászlóné őrnagy azonnal intézkedett a férfi kórházi őrizetéről. Eközben az asszony sebeit megvizsgálta az igazságügyi orvosszakértő és megállapította, hogy az áldozatot megrugdosták és meg is késelték a robbanás előtt.
Több ember kihallgatása után összeállt a kép a nyomozókban. Az asszony egy nap azzal állt elő, hogy el akar válni és beadja a válókeresetet, ami a férfinek nagyon nem tetszett. A támadás előtt nem sokkal a férje felelősségre vonta emiatt.

- olvasható a Magyar Rendőr 1973. április 26-án megjelent cikkében.

az asszony túlélte a férje támadását Forrás: Magyar Rendőr/Arcanum Digitális Tudománytár

Tévedett. Az asszony felépült, és a férje is jobban lett annyira, hogy előzetes letartóztatásba került és ezzel együtt a kórházból fogdába. Ekkor olyasmi történt, amire alighanem a nyomozók sem számítottak.

A gyanúsított elkezdett elmebetegként viselkedni.

Bár a szaklap nem részletezi, hogy pontosan mit csinált, leszögezi, hogy a viselkedésével meglehetősen megnehezítette a rendőrök életét. Sokkal többet kellett dolgozniuk az ügyén, mint amilyen egyértelmű volt az, hogy mi történt. K. Gyula az Istennek sem akart vallomást tenni. Mindent tagadott, és úgy tett, mint aki semmire sem emlékszik. Amellett, hogy kikérték egy igazságügyi elmeorvos-szakértő szakvéleményét, a nyomozók felkutatták az összes olyan tanút, akik igazolni tudták a bíróságon, hogy a férfi tudta, mit tesz, mert normális és a támadás előtti időszakban is normálisan viselkedett. Már amennyire egy emberölési kísérlet miatt elítélt férfi normális lehet. A szakértő végül megállapította, hogy a tanúknak igaza van.

A férfi épelméjű, beszámítható és elítélhető a tettéért.

A Fővárosi Főügyészség ügyészei emberölési kísérlettel vádolták meg.