Leköpte aztán tiszta erővel halántékon ütötte a kalauzt a hatvani vonaton

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
A vád szerint a nő tavaly nyáron Salgótarjánban az ismerősével jegy nélkül szállt fel a Hatvanba tartó vonatra. Amikor a kalauz kérte a jegyét, azt mondta, az neki nincs. Aztán felajánlotta, a 120 forintját, ami nála volt. Azt mondta, ennyiből szeretne eljutni Kisterenyére. Ez persze jóval kevesebb volt, mint a jegy ára, így azt a kalauz nem fogadta el. Ezután esett neki a nő.
Vágólapra másolva!

A kalauz megmondta, hogy a 120 forint kevés, és ha nincs nála több pénz, le kell szállnia a következő állomáson.

Leszálláskor a nő szitkozódni kezdett, majd a férfi arcára köpött és tiszta erővel halántékon ütötte a kalauzt.

A nőt közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt 80 nap börtönre ítélhetik.