Klímatudatosan újult meg a Hild tér

DÁNIEL András
Budapest, 2023. szeptember 17. Az új Kufli-tematikájú játszótér a belvárosi Hild téren a megnyitó napján, 2023. szeptember 17-én. Az új, akadálymentes játszóteret Dániel András Kuflik című mesesorozatának szereplői népesítik be. A parkban egyebek mellett 13 új fát ültettek, víztakarékos megoldásokat, esővizet helyben megtartó rendszert alkalmaztak, és fúrt kút is van. MTI/Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Magyarországon elsőként az V. kerületben hoztak létre Dániel András nagysikerű Kuflik mesesorozatának szereplőivel benépesített játszóteret, amely akadálymentes, így a megváltozott képességű gyermekek igényeinek is megfelelő. 
Vágólapra másolva!

A klímatudatos megoldások alkalmazásában élen járó kerület a Hild tér megújításával ráadásul már a második, a kék és zöld szemléletet egyaránt ötvöző parkot valósította meg a Belvárosban. A természeti erőforrásokkal való felelős gazdálkodás jegyében az új park víztakarékos megoldásokkal, esővizet helyben megtartó rendszerrel és fúrt kúttal is rendelkezik.

A Főváros Önkormányzata 2021.10.01-től átadta a leromlott állapotú Hild tér üzemeltetését Belváros Önkormányzatának. Az V. kerület célként tűzte ki a tér és a kapcsolódó közterületek átépítése által a mai kor igényeinek megfelelő közösségi tér, illetve park kialakítását, amelynek szerves részét képezi az új játszótér is.

Dániel András mesesorozatának szereplőivel benépesülő új park és játszótér kialakítását közösségi tervezés előzte meg a lakosság bevonásával, figyelemmel az V. kerületben élő családokra és a szomszédos óvoda igényeire is.

A Belváros finanszírozásában megvalósult beruházást a megváltozott képességű gyermekek társadalmi integrációját támogatva a Szerencsejáték Zrt. adománnyal, míg a környezetbarát és energiahatékony innovációhoz hozzájárulva az MVM Partner Zrt. pályázati támogatással is segítette.

Belváros legújabb játszóterét az V. kerületi családok egy nagyszabású megnyitó esemény keretében vehették birtokba, ahol Kufli-meseolvasás, koncertek, gyermekműsorok, szeniortánc, interaktív bábjáték automata, kvízjáték és kézműves foglalkozások várták a látogatókat.

Az új Kufli-tematikájú játszótér a belvárosi Hild téren a megnyitó napján, 2023. szeptember 17-én. Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Az átadó eseményen a Zödön, Bélabá, Fityirc és társaik világát megálmodó Dániel András felolvasta, külön a Hild tér megújítása alkalmából írt meséjét.

A szerző A kuflik és a magányos fa című történet megírása mellett, a játszóeszközök tervezésében is részt vett. A Hild tér meséjét természetesen nemcsak az eseményen résztvevő gyermekek, hanem a játszótér minden látogatója meghallgathatja a kihelyezett QR-kód beolvasásával, ráadásul Scherer Péter, a „Kuflik magyar hangjaként" is ismert kiváló színművész előadásában.

Szentgyörgyvölgyi Péter, az V. kerület polgármestere beszédet mond a Kufli-tematikájú játszótér megnyitóján a belvárosi Hild téren 2023. szeptember 17-én. Forrás: MTI/Bruzák Noémi

A téren, mint ahogyan a Belváros összes, elmúlt időszakban megújult közterületén, a csapadékvíz-gazdálkodás feltételeinek a kialakítására is sor került. A növényzet vízellátását a helyben gyűjtött és megtartott csapadékvízzel, fúrt kútból származó talajvízzel, vízpazarlásmentes automata öntözőrendszerrel biztosítják. A zöld szemlélet jegyében nemcsak a faállomány növelésére, hanem a meglévő fák megőrzésére is kiemelt figyelmet fordítottak.

A változatos parkban – a Főváros Önkormányzatának feladatellátási hiányosságának pótlására – illemhely, pelenkázó is kialakításra került, és egy gyermekbarát ivókutat is telepítettek.

Természetesen új utcabútorokat, kerékpártámaszokat és egy pingpongasztalt is kihelyeztek. A közvilágítás is teljesen megújult, így a sötétedéskor zárható kapukkal ellátott új közpark, 0-24 órás élőerős őrzéssel és térfigyelő kamerarendszerrel kiegészítve nyújt biztonságot - írja a Belváros Önkormányzatának sajtóközleménye.