Az M0-s autóúton, az M1-es autópálya felé egy autó gyalogost gázolt, szeptember 10-én, vasárnap reggel. Az autók között sétált egy férfi, majd az adott útszakaszon egy szabályosan arra közlekedő autó elsodorta. A gyalogos megsérült, a többi autós ki tudta kerülni. Túlélte, azonban kórházba szállították – adta hírül a Magyar Nemzet az Útinform jelentése alapján szeptember 10-én.
A portál szerint a hírük nyomán a Heves vármegyei laptársuk, a Heol.hu megtudta, hogy a férfi pétervásárai, amit Szabóné Berki Bianka rendőrőrnagy, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősített a portálnak. A Magyar Nemzetnek ma több forrásból megerősítették, hogy
a balesetet szenvedett 45 éves pétervásárai férfi Berkes Béla, akivel szemben tegnap emeltek vádat.
Azt még nem lehet tudni, hogy mit keresett gyalogosan az M0-s körgyűrűn. Vizsgálják a baleset körülményeit. Felidézik: emlékezetes, hogy
Berkes Bélát saját volt kollégái nevezték meg a botrány kirobbanása után a Kékfényben és határolódtak el tőle és tetteitől.
A vádirat szerint Berkes 2021-től Budapesten és vidéki nagyvárosokban több lakóingatlant vett bérbe azért, hogy ott nők prostitúciós tevékenységet folytassanak. A bérbeadókat a vádlott esetenként női bűntársai segítségével megtévesztette, eltitkolva előlük a lakóingatlanokban folytatandó prostitúciós munkát.
A lakások kibérlését követően Berkes azokat széffel és kamerával szerelte fel, bűntársa pedig internet előfizetést kötött, ugyanis a postituáltaknak a napi bérleti díjakat az ingatlanokban elhelyezett, kizárólag a vádlott által nyitható széfekbe kellett bedobniuk úgy, hogy közben élőképes videókapcsolatban voltak az I. rendű vádlottal vagy megbízottjával.
A lakás napi bérleti díja függött annak elhelyezkedésétől, nagyságától, színvonalától, így
az ország különböző részein 12-15 ezer forint napi bérleti díjat kellett azokért a szexmunkásoknak fizetni.
Ezen illegális tevékenységével a vádlott 2021 augusztusától 2023 januárjáig több mint 37 millió forint bevételre tett szert, ennek az összegnek az elvonását kéri az ügyészség.