Karácsony Gergely óriási bajban: most már végképp Gyurcsány Ferenctől függ a sorsa

Karácsony Gergely, Gyurcsány Ferenc
Vágólapra másolva!
Budapest balliberális vezetése évek óta ideológiavezérelt közlekedéspolitikai döntéseket hoz, üldözi az autósokat – jelentette ki Erdős Gergely az Origónak adott interjúban. A Századvég Alapítvány kommunikációs elemzési igazgatóhelyettese szerint a fővárosban uralkodó közlekedési káosz megoldása abban rejlene, ha a baloldali városvezetők hozzálátnának az önkormányzati törvény által világosan előírt kötelezettségeik maradéktalan teljesítéséhez. Hozzátette: Karácsony Gergely számára a politikai túlélés a jövő évi önkormányzati választás tétje. Leszögezte: a főpolgármesternek szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy sorsa végső soron a baloldal legerősebb és legszervezettebb pártjától, Gyurcsányéktól, a Demokratikus Koalíciótól függ, melynek támogatása nélkül nincs esélye megőriznie hivatalát.
Vágólapra másolva!

Karácsony Gergely kabinetfőnöke az egyik baloldali lapnak elárulta, hogy nemhogy nem szerelik le az Üllői út zöld kerékpárosvédő oszlopait, de még más utakon is kiraknak belőlük. Hogyan ítélhető meg ez a döntés, és milyen következményei lehetnek a fővárosi közlekedésre nézve?

Karácsony Gergely és baloldali szövetségesei – a korábbi gyakorlatukat folytatva – figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy egy nagyváros közlekedésének megszervezése komplex szakmai feladat.

Az autósok, a kerékpárosok, illetve a gyalogosok közlekedési lehetőségeinek szakmai szempontú összehangolása helyett

Budapest balliberális vezetése évek óta ideológiavezérelt közlekedéspolitikai döntéseket hoz, üldözi az autósokat.

Már a Jobbik is kritizálta a kihelyezett karók elhelyezését. Mi az oka, hogy a baloldali városvezetés az emberek felháborodása ellenére továbbra is ragaszkodik a rossz döntéséhez?

Már az első – többnyire kihasználatlan és gyakran balesetveszélyes – kerékpársávok kialakítása után is azt tapasztalhattuk, hogy az ezzel kapcsolatos lakossági elégedetlenség, illetve a kialakított sávok következtében fokozódó közlekedési káosz sem tántorította el a baloldali városvezetést a kudarcos intézkedései fenntartásától. Úgy tűnik, hogy a politikai motivációkra épülő, ideológiaközpontú közlekedésszervezésbe ezen szempontok mérlegelése nem fér bele.

A Blaha Lujza téri nyilvános wc-ben áldatlan állapotok uralkodnak Fotó: Csudai Sándor - Origo

Brutális hír látott napvilágot az elmúlt napokban, ugyanis kiderült, hogy a nemrégiben felújított Blaha Lujza tér egyik nyilvános wc-jében prostituáltak fogadják a vendégeiket, ráadásul fényes nappal. Sokak megdöbbenésére sem a kerület polgármestere, sem pedig a főváros vezetése nem lép az áldatlan állapot felszámolása érdekében. Mit jelez ez a városvezetés hozzáállásáról, és mi lenne az észszerű döntés ebben az esetben?

2019 ősze óta nyilvánvaló, hogy a baloldali városvezetők gyakran az önkormányzatok legalapvetőbb, jogszabályban rögzített feladatait sem képesek ellátni, kerületi és fővárosi szinten sem. Miközben a balliberális tömb cégvezetői, felügyelőbizottsági, továbbá különböző bizottsági, tanácsadói és főpolgármester-helyettesi pozíciók osztogatásával „kifizette holdudvarát", arra a jelek szerint már nem jut forrás, hogy az önkormányzati létesítmények rendeltetésszerű használatát biztosítsák vagy a települési köztisztaságot fenntartsák.

A probléma megoldása abban rejlene, ha a baloldali városvezetők hozzálátnának az önkormányzati törvény által világosan előírt kötelezettségeik maradéktalan teljesítéséhez.

Hogyan hat a főpolgármester megítélésére az a közlekedési káosz, amit többek között a dugók, a karók kihelyezése és a Lánchíd gyalogossá tétele okoz?

A politikai népszerűséget (avagy népszerűtlenséget) számos tényező befolyásolja, így értelemszerűen Karácsony választói megítélése sem kizárólag a közlekedésszervezési döntéseitől függ. Az viszont általánosságban kijelenthető, hogy a szavazópolgárok életében mindennapos bosszúságot okozó intézkedések bizonyosan nem segítik a városvezetésbe fektetett bizalom fenntartását. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a közlekedés kérdése – valamilyen formában – valamennyi fővárosi lakost érint, vagyis politikai szempontból meghatározó és szenzitív területről beszélünk.

Mekkora esélye van Karácsony Gergelynek a jövő évi önkormányzati választáson?

Mindenekelőtt fontos leszögezni, hogy

Karácsony Gergely számára a politikai túlélés a jövő évi önkormányzati választás tétje. A főpolgármester mögött álló Párbeszéd már a szocialistákkal kiegészülve sem képez akkora politikai súlyt, hogy egy esetleges választási vereség után elfogadható pozíciót – és ezáltal egzisztenciát – tudjon biztosítani Karácsonynak.

A főpolgármester – érzékelve a gyér párttámogatási hátterét – előre menekült, és jelenleg a baloldali pártok felett álló, egyfajta „civil" jelöltként igyekszik javítani választási esélyein.

Karácsony Gergely főpolgármesteri széke Gyurcsánytól függ Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Szembe kell néznie azonban azzal a ténnyel, hogy sorsa végső soron a baloldal legerősebb és legszervezettebb pártjától, a Demokratikus Koalíciótól függ, melynek támogatása nélkül nincs esélye megőriznie hivatalát.