Így támadt rá egy női rab a börtönőrre a nyíregyházi börtönben - videó

Vágólapra másolva!
A vádirat szerint egy börtönben ülő nő júniusban, az egyik reggel felbosszantotta magát, ezért úgy gondolta, hogy jó szórakozás lesz vizet önteni a padlóra. A csajkáját kétszer megtöltötte vízzel, és azt a földre borította. Ezt észrevette a körletfelügyelő, ezért rászólt, majd a zárkába lépett, és a nőtől elkérte a fémedényt. Ebből lett aztán komoly vita köztük.
Vágólapra másolva!

Mikor a felügyelő a zárkából kiment, és a rácsot is behajtotta, a nő egy üres konzerves dobozba vizet töltött, és azt először a padlóra, aztán a rácson keresztül kétszer a börtönőrre öntötte, ezzel megsértve a férfi becsületét.

Az ügyészség becsületsértés miatt emelt vádat a nő ellen, és próbára bocsátást indítványozott ellene.