Így szidják, sértegetik és gyalázzák a magyarokat a dollárbaloldal emberei

Lakatos Márk
Vágólapra másolva!
Egyre döbbenetesebb véleményeknek adnak hangot már nemcsak a baloldali politikusok, hanem a hozzájuk tartozó megmondóemberek és újságírók is. A dollárbaloldal emberei folyamatosan sértegetik és megalázzák a magyar embereket, a Magyar Nemzet pedig összegyűjtötte az eddigi legaljasabb megjegyzéseiket, írásaikat.
Vágólapra másolva!

A dollárbaloldal emberei folyamatosan azon munkálkodnak, hogy a magyar embereket alkoholistákként, egyszerű, nem túl okos emberekként tálalják a nagyvilágnak. A 444 nevű Soros-blog legutóbb az augusztus 20-i ünnepség kapcsán készített videót, amelyben szándékosan olyan embereket szólaltattak meg, akik a sör árát emelték ki Magyarország születésnapja kapcsán. Később pedig a dollárbaloldal propagandistái arra törekedtek, hogy úgy mutassák be az embereket, mint akik csak az alkohol miatt vesznek részt a rendezvényen.

Agymosottak

A 2022-es választások után a baloldali megmondóemberek is nekiestek a magyar társadalomnak, tájékozatlannak, nyomorult ostobának és agymosottnak nevezve több millió szavazót. A Klubrádióban Herskovits Eszter műsorvezető azt mondta: "[...] hát mi látjuk, mert mi olvasunk híreket, meg nyilván a hallgatóink is, de hát egy átlag fideszes szavazó, vagy mondjuk, aki el van zárva a független médiától, az nem feltétlenül botlik bele ezekbe a hírekbe."

Kollégája, Para-Kovács Imre gúnyosan azt fejtegette, hogy „ha a nép ilyen intellektuális állapotban van, hogyhogy nem kapott tíz százalékot a Gődény pártja? Hát ez minimum lett volna. Én legalábbis elvártam volna, hogy akkor azokat is tolják be, ha már a nácikat sikerült." A döbbenetes kijelentéseket aztán Hardy Mihály szintén a Klubrádióban igyekezett árnyalni, de gyakorlatilag folytatta a választópolgárok alázását. „Jogos a kérdés, hogy akkor az a kétmillió-hétszázezer szavazó, aki most is a Fideszre adta a voksát, ők vajon mind félrevezetett, agymosott emberek lennének? Részben azok, de csak részben!"

Nyomorult, semmit sem értő emberek

Csáki Judit, a HVG baloldali újságírója két nappal a választások után állt elő egy hosszabb Facebook-bejegyzéssel, amelyben az eddigieknél is visszataszítóbb sértésekkel illette a vidéki magyar embereket. „Ma láttam Orbán Magyarországát. nyomorult, semmit sem értő, a nevüket leírni alig-alig tudó embereket, akik megkérdezték, hogy a három lap közül melyikre kell húzni a négy nemet. Ez a tömeg – mert ez tömeg – az a bázis, ami a kétharmadot biztosítja neki. Orbán népének nincs perspektívája, nincs iskolája, foga kevés, szemüvege eltörött vagy nincsen, rosszul lát, elhízott és tönkrement. – Elképedtem, amikor a névjegyzékben láttam, hogy mennyi idősek, és mennyivel néznek ki többnek annál" – írta a dollármédia egyik oszlopos tagja. Aztán a hazai cigányságot is becsmérelte, szerinte „kevésért megvehetőek, meg is veszik őket, a szavazatukat is."

Tóta W. Árpád a tőle megszokott ordenáré módon szállt bele a magyarságba, amikor a HVG publicistája azt írta a közösségi oldalán:

„Orbán érti a néplelket. Az ellenzék bezzeg nem érti. És mi van, ha a néplélek téved? Mi van, ha a néplélek ostoba, mint a s...gg?"

Alattvaló és ostoba

A Népszava újságírója, Dányi Tamás már a 2018-as választások után vérlázítóan fogalmazott egy cikkében, amikor azt írta: „Igaza volt Kertész Ákosnak, amikor azt mondta, hogy a magyar nép genetikusan alattvaló. Ezt kiegészíteném azzal, hogy ostoba is, mert aki képes a Fideszre szavazni, annak gondjai lehetnek az értelmi képességeivel."

Az ellenzéki influenszer és LMBTQ-aktivista Lakatos Márk a 168 Órának adott interjúban egyenesen arra a következtetésre jutott, hogy a magyar nemzetben van a hiba - írja a Magyar Nemzet.

Lakatos Márk Forrás: Lakatos Márk/Facebook

Úgy fogalmazott: volt benne remény, hogy lehetnek itt változások, de végül azzal a Széchenyi István-idézettel kellett zárnia a napot, hogy „minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba."

Szerinte évek óta zajlik „az emberek elpusztítása és megbetegítése, és ez arról szól, hogy minél sötétebb és minél rosszabb egészségű emberek alkossák a nemzet nagy részét, mert azokat lehet szinte bármilyen alantas eszközzel manipulálni."

Magyarság=bőrbetegség

Meghökkentő írás jelent meg 2018 márciusában a brit Guardian véleményrovatában egy bizonyos Karáth Kata tollából, aki magát szabadúszó tudományos újságírónak nevezi. Hosszú, zavaros és néhol szürreális fejtegetésében olyanokat írt, hogy

„Orbán Viktor bigott elképzelései miatt szégyellem, hogy magyar vagyok" (...) „Mostanában nem igazán szeretek magyar lenni. Az elmúlt években a magyarságom egyfajta csúf bőrbetegséggé vedlette át magát, amit zavartan igyekezek levakarni magamról."

Azzal is hivalkodott, hogy külföldön megpróbálja elnyomni az akcentusát, és egyszerűen csak „világpolgárnak" vallani magát. – Megfogadtam, hogy sosem lesz magyar párom, és semmiképpen sem fogok letelepedni a szülőföldemen – fokozta a tempót Karáth. Aztán beleszállt minden magyarba, szerinte ugyanis

A baloldali tüntetéseken is főszerepet vállaló színész, influenszer, Nagy Zsolt egy közelmúltbeli lapinterjúban az utóbbi években egyes körökben divatossá vált „magyarozás" tipikus közhelyével állt elő, amely szerint „nem lehet büszke saját országára." Úgy fogalmazott:

„Szégyellem magam Ausztriában, Németországban, Franciaországban vagy Szicíliában, amikor megkérdezik, hogy: Where are you from? A válasz után mindig rögtön hozzá kell tennem, hogy nem értek egyet Orbánékkal. Mindenhol. Nem lehetek büszke a saját országomra Magyarországon kívül. Azt érzem, hogy meghalt egy részem."

Nagy Zsoltnak és hasonszőrű pályatársainak, rendezőknek akkor persze nincs szégyenérzetük, amikor a magyar állam tíz- vagy százmilliókkal támogatja az alkotásaikat, filmjeiket.