Adóemelésekről és brüsszeli behódolásról szól Gyurcsányék programja

Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára, DK, Demokratikus Koalíció, Március 15., beszéd, Egyetem tér, 2023.03.15.
Vágólapra másolva!
Adóemelések és Brüsszelnek való teljes behódolás, akár a magyar érdekkel szemben is - így értékelte Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója Gyurcsányné pénteki budapesti programbemutatóját. 
Vágólapra másolva!

Gyurcsányék meghirdették kormányprogramjukat, amiből három dolog egyértelműen kiderült: Gyurcsányék programja ugyanarról szól, mint kormányzásuk: adóemelések és Brüsszelnek való teljes behódolás, akár a magyar érdekkel szemben. Ezt most éppen Európai Egyesült Államoknak hívják - írta közösségi oldalán Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Hollik István szerint elég csak végignézni az első sorokon, hogy lássuk, a végrehajtó emberek is ugyan azok a levitézlett Gyurcsány-emberek. A Gyurcsány-korszak tehát Dobrev-kormány néven akar visszatérni - tette hozzá.

A magyarok nem felejtették el mindazt, amit Gyurcsányék egyszer már elkövettek. Ebből többet nem kérünk! - zárta Holik István.