Elképesztő, hogy hamisította meg forgalmiját hogy elhagyhassa Magyarországot - fotó

Vágólapra másolva!
A vádirat szerint egy lengyel teherautósofőr június elején Nyírábránynál akarta elhagyni Magyarországot a teherautójával. A kamion műszaki engedélye több mint három hónapja lejárt, ezért a férfit nem engedték át a határon és megbüntették. A férfi azonban nem adta fel, igaz, nem is a legális utat választotta.
Vágólapra másolva!

A sofőr a teherautójával Debrecenbe ment, és megállt egy benzinkúton. A férfi

beszínezett egy lengyel pénzérmét, amivel körbélyegzőhöz hasonlító lenyomatot készített a teherautó forgalmijába, majd saját kezével beírta a műszaki érvényesség időpontjához szükséges dátumokat.

Ezután egy másik határhoz ment, és néhány órával az első próbálkozás után a létavértesi határnál próbálkozott.

Forrás: Ügyészség

Ott sem járt sikerrel. Ezután már okirathamisítás miatt indult ellene eljárás, és most vádat is emeltek ellene.

Felfüggesztett börtönre ítélhetik.