Csádban nyújt segítséget a Hungary Helps program orvoscsoportja

Csád-tó
A Csád-tó mintegy 70 millió ember vízellátását biztosítja még ma is
Vágólapra másolva!
Csádban nyújt humanitárius, egészségügyi és orvosi segítséget a Hungary Helps program orvoscsoportja - hangzott el az M1 aktuális csatornán hétfőn. A Hungary Helps program csádi akciója a Száhel-övezet egyik utolsó stabil államának nyújt segítséget, ahová az utóbbi időben több százezer menedékkérő érkezett.
Vágólapra másolva!

Zelei Péter, a Hungary Helps helyi képviselője az M1-nek elmondta, a 18 millió lakosú ország harmada szorul ellátásra, a helyzetet súlyosbítja, hogy víz- és élelmiszerhiány van.

Azért van itt jelen a Hungary Helps program, hogy csádi partnereivel, illetve magyar civil partnerein keresztül segítséget nyújtson a kormányzatnak, a helyi szereplőknek abban, hogy valamilyen módon csökkentsük és enyhítsük a menekültáradat következményeit, ami az ország biztonságára is hatással van - mondta Zelei Péter.

Lakatos Botond, az orvosmisszió képviselője arról beszélt:

- mondta el.

Az infektológus hozzátette: eddig két menekülttábort látogattak meg, az egyikben tízezer, elsősorban kameruni és szudáni menekült kapott ellátást. A táborok lakói 90 százalékban nők és gyerekek, az ezzel összefüggő problémák jelentik a legnagyobb kihívást.

A műsorban elhangzott: az afrikai országba a Hungary Helps orvosmissziója mellett humanitárius, agrár- és vízügyi szakemberek is érkeznek, hogy hosszú távú segítséget nyújtsanak a helyieknek.

A Száhel-övezet 11 afrikai országon halad át, gyakran "éhségövnek" is nevezik ezt a régiót. A magyar kormány nemrég jelentette be, hogy fokozza jelenlétét a Száhel-övezetben, elsősorban Csádban. A segítségnyújtás az Európába irányuló migrációt is mérsékelheti.