Brüsszel ellen tüntetnek a gazdák

Tüntetés, Záhony, gazdák, EU, ukrán gabona importjának tilalma,
Vágólapra másolva!
Az Európai Unió nem hosszabbította meg az ukrán gabona importjának tilalmát, ezért vonultak az utcára a magyar gazdák a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezésében a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei, ukrán határ menti településen, Záhonyban a SZON, a helyi hírportál tudósítása szerint. Ezzel szemben, bár a magyar kormány nemzeti hatáskörben meghosszabbította az ukrán gabonára vonatkozó embargót, a gazdák saját maguk is igyekeznek megállítani az ukrán gabona beáramlását a mai demonstrációval - írja a Bors. A tét óriási. Ha nem állítják meg, az olcsó ukrán gabona tönkreteheti őket, magyar családok megélhetése kerülhet veszélybe.
Vágólapra másolva!

Amerre a szem ellát, tiltakozó gazdákat lehet látni vasárnap a záhonyi határátkelőnél. Már reggel sokan összegyűltek, és még az ország legtávolibb pontjairól is érkeztek a tüntetésre. Veszprémi és pápai gazdák is felemelték a hangjukat az Európai Unió legújabb döntése ellen, amely a magyar mezőgazdaságot, a magyar gazdálkodókat is érinti. A termelők traktorokkal és más mezőgazdasági gépekkel vonultak fel a határállomásra vezető 4-es főúton, gépeikkel elfoglalva az egyik forgalmi sávot.

Brüsszel elhibázott döntése ellen tüntetnek a magyar gazdák az ukrán határnál 2023. szeptember 17-én, Záhonyban Forrás: SZON - Pusztai Sándor

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke, az Országgyűlés egyik alelnöke, aki a vasárnapra szervezett tüntetésen is felszólalt, már szeptember elején megpróbálta felhívni a figyelmet arra, hogy nagy a baj.

- mondta korábban az Inforádió műsorában.

Ahogy a Bors felidézi, az EU májusban engedélyezte egyes tagországoknak, hogy megtiltsák az Ukrajnából érkező gabonatermékek importját, amivel a magyar, lengyel, szlovák és román gazdálkodókat védte. Most viszont az Európai Bizottság tagjai úgy döntöttek, fel kell oldani a tilalmat. Arra hivatkozva tették ezt,

hogy szerintük mostanra megszűnt a piaci veszélyhelyzet a kedvezményezett országok számára.

Nagy István, Magyarország agrárminisztere - ahogy az Ukrajnával határos frontországok többi agrárminisztere is - rendszeresen tárgyalt a gabonapiaci nehézségekről Brüsszellel. Aztán a többi miniszterrel együtt közös megoldási javaslatokat fogalmaztak meg az EU-nak, ezért születhetett meg az importkorlátozás.

- idézte a szavait a Bors.

- ezt már a mai a gazdatüntetés szervezői mondták a lapnak,

akik a saját bőrükön érzik Brüsszel elhibázott döntését.

A tüntetésen egy másik országgyűlési képviselő, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke is kifejtette a gondolatait.

"Tegyük fel a kérdést magunknak, hogy kinek az érdekében jött az a remek ötlet, hogy engedjük már be az ukrán mezőgazdaság szinte minden terményét az Európai Unió területére azzal az ürüggyel, hogy nehogy éhen haljanak Afrikában? Hát ez így volt.

Most már látjuk, hogy becsaptak bennünket, és aljas módon visszaéltek azzal a jó szándékkal, ami az emberekben megvan, hogy segítsünk egy háború sújtotta országon.

Nem rajtuk segítettünk. Ha megnézzük, hogy néz ki az ukrán mezőgazdaság és annak az exportteljesítményét mi adja, akkor azt látjuk, hogy gigaméretű ukrán mezőgazdasági vállalatok állítják elő ezeket a termékeket; a 10 legnagyobból 9 nem Ukrajnában van bejegyezve. Ezen érdemes elgondolkodni.

Mi nem az ukránokkal kell, hogy harcoljunk, hanem az Ukrajnában működő vállalkozásokkal, akiknek meg most már egyértelműen látszik, hogy Brüsszelben vannak a kijáró emberei"

- mondta a NAK elnöke, Győrffy Balázs, akinek a szavait a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei hírportál idézte.

Forrás: SZON - Pusztai Sándor

A tározók egy része tele van, a nagy felhasználók, felvásárlók "bekészleteztek" kukoricából, napraforgóból, repcéből, méghozzá Ukrajnából.

- mondta a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke a tüntetésen.

A Bors cikke szerint Jakab István a nagy cégek adózott eredményeit is ismeri. A lapban azt írják, a 2022-es adózott eredmény az egy évvel korábbihoz képest 93,4 milliárd forinttal volt több, vagyis ennyivel nőtt a nagyfeldolgozók és -kereskedők eredménye akkor, amikor a gazdák 100 milliárd fölötti veszteséget szenvednek el. A veszteség abból keletkezett, hogy 7 tonnánál van a fedezeti pont búzából, 5,6 volt a termés, tehát 1,4 tonna hektáronként az a mennyiség, ami megjelenik minden gazdánál, ez egymillió hektárnál 100 milliárdos veszteség.

Jakab István úgy látja, "ha nem mozdul meg" a magyar gabonapiac, annak nagyon súlyos áthúzódó hatása lesz.

Több terület marad parlagon és átalakul a vetésszerkezet, amely újabb veszteséghez vezet.

"Előbb-utóbb a háború befejeződik, de pillanatnyilag sajnos ott tartunk, hogy a Miniszterek Tanácsa hamarosan meghozza a döntést; hogy mi történik, a mi megítélésünk egyértelmű:

a magyar kormány kifejezte azt a szándékát, hogy amennyiben a bizottság másként dönt, a magyar kormány egyoldalú döntést hoz, de nem a négy termékre, hanem a huszonnégyre vonatkozóan.

Azt is lehet tudni, hogy bár nem lehet behozni kukoricát, őrleményt igen, és nyilván akkor így hozza be és dolgozza fel a nagykereskedő. A megoldás tehát az, hogy legyen zárva változatlanul a határ december 31-ig minimum, de addig a gabonapiacot egy új stratégia mentén újra kell szervezni" - javasolta Jakab István, aki a tüntetésen elmondott beszédében a magyar gazdálkodók számára elfogadhatatlannak nevezte az Európai Bizottság döntését.

- jelentette ki a Magosz elnöke, majd hozzátette, a gazdák nevében a Magosz nyílt levélben fordul Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez azt kérve:

az ügyben szakmai alapon és szempontok szerint hozzanak döntést.

- fogalmazott az érdekképviseleti vezető. Szavai szerint ez csak "az első lépés". Arról beszélt, hogy ha befejeződik a háború, de ezt az állapotot fenntartják, nagyon nehéz helyzetbe kerül az európai agrárium.

- hangoztatta, majd kifejtette, minden szakmai megalapozottság nélkül "ránk zúdították" a hatalmas ukrán piacot ellátó 42 millió hektárnyi termőterület terményeit, a kiváló minőségű termőföldek - némi túlzással - egyensúlyban vannak az Európai Unióban találhatókkal. Elmondta, a termőföldek egy részét először csak használatba adták a nyugati tőkebefektetőknek, Európa és a világ tőkealapjainak. Gyakorlatilag ezekkel a hatalmas gazdaságokkal kell versenyezniük a magyar gazdálkodóknak.

Rávilágított, húsz, az unióban már régebben betiltott hatóanyagot azonosítottak eddig, amelyeket az ukrán mezőgazdaságban jelenleg is használnak, és nem lehet tudni, hogy a terményeknél milyen vegyszereket használtak, vagy alkalmaznak-e genetikailag módosított alapanyagokat.

Beszédében kitért arra is, hogy az EU álláspontja szerint az európai, köztük a magyar gazdáknak is hozzá kell járulniuk az ukrán háborúhoz.

- hangoztatta Jakab István.

A Magosz elnöke megjegyezte, a tranzitszállításokat ugyan nem tilthatják meg, de arra kérte a gazdákat, ha visszaélést tapasztalnak a Magyarországon átmenő gabonával kapcsolatban, azonnal jelentsék a hatóságoknak vagy a Magosznak.

Győrffy Balázs NAK-elnök azt hangsúlyozta, a "sarkunkra kell állni",

meg kell szólítani minden gazdát, el kell mondani nekik, hogy azok, akik elvileg őket képviselik, mit tettek a termelőkkel.

- jelentette ki az agrárkamara vezetője.

Az eseményen megjelent Tilki Attila és Seszták Miklós fideszes országgyűlési képviselő, valamint Seszták Oszkár, a vármegyei közgyűlés kormánypárti elnöke is. Nagy István agrárminiszter szombaton jelentette be, a magyar kormány nemzeti hatáskörben meghosszabbítja és kiterjeszti az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó behozatali tilalmat. A korlátozás kiterjed az ukrán gabona mellett a repce- és napraforgómagra, a lisztre, az étolajra, a mézre, az egyes húsfélékre és a tojásra, a tranzitszállítmányokat továbbra is engedélyezik.