Ajánló a HírTV Radar című műsorából

Vágólapra másolva!
Összefoglaljuk és ajánljuk a HírTV Radar című műsorának mai tartalmát. A 17:30-kor kezdődő riportműsor, ami ezen a linken élőben, de egy órás, késleltetett formában is nézhető, egyébként izgalmas témákkal és megközelítéssel próbál a hétköznapi embereknek segíteni olyan problémák feltárásával és megoldásával, amely a nagyközönséget érinti.
Vágólapra másolva!

ELEKTROMOS MOTOROK RENDŐRÖKNEK - A rendőrség kiemelt figyelmet fordít a természetvédelmi területek védelmére, biztonságára is. A Veszprém vármegyei rendőr-főkapitányság elektromos motorokat szerzett be. A környezetbarát és halk jármű segít az illegális migrációval és a falopással kapcsolatos bűncselekmények felderítésében.

AZ ŰRRUHÁK TERVEZŐJE - Az űr hideg, sötét és nem ismer kegyelmet - védőruha nélkül egy percig sem élnénk túl odakint. A szakembereknek óriási kihívás ezt megtervezni. A jövő asztronautái azonban biztos kezekben vannak, a legkorszerűbb technológia biztosít védelmet számukra. Hazánkba látogatott a NASA űrruhatervező mérnöke, aki a legújabb innovációkról is beszámolt.

HÁBORÚ - Mindössze még egy ellentámadásra elegendő munícióval rendelkezik Ukrajna egy katonai szakértő szerint. Miközben egyre inkább vonakodik a Nyugat, hogy segítse Ukrajnát a háborúban. Amerika viszont új frontot építene Moldovában, hogy melegen tartsa a háború parazsát.

ZSOLNAY - A Zsolnay család teljesítménye, a világhírű Zsolnay porcelánok kapcsán ismert. A család és az üzem története példaértékű a magyar kultúrtörténet szempontjából is. A nem mindennapi családról és az elért sikerekről beszélünk, miközben, már Budapesten is látogatható Zsolnay kiállítás Szabó András és a Liget Budapest Projekt együttműködésében.

ELEFÁNT ÉS ORRSZARVÚ TRÉNING - Szeptember 12-én a salzburgi állatkert orrszarvúja megölte a gondozóját, miközben az ápolója rovarriasztóval próbálta lefújni az állatot. Európa értetlenül állt a baleset előtt, ugyanis a nagy testű állattok gondozására szigorú előírások vonatkoznak. Éppen ezért stábunk ellátogatott a fővárosi állatkertbe, és megnéztük, milyen biztonsági feltételek mellett tréningezik az orrszarvúakat és elefántokat.

BRONZSZOBOR KÉSZÜLT A KÓBOR CICA TISZTELETÉRE - Marci kóbor cicából vált szeretett kedvencünké, majd 12 boldog év után júniusban távozott az örök cicamezőkre. Az Egyetem a közadakozásból finanszírozott, életnagyságú bronzszobor elkészítésére Kontur András szobrászművészt kérte fel.

TÜKÖRTOJÁS AZ UTCÁN - A klímaváltozás a nyakunkon van. Brazília legnagyobb városának utcáján azt demonstrálják hatalmas 3D-s szobrokkal, hogy a globális felmelegedés miatt, hamarosan tükörtojásokat lehet majd sütni az utcán, pusztán a nap erejével.

A JÁTÉK ÖSSZEKÖT - A Szerencsejáték Zrt. a 2017. év végén elindított „A játék összeköt!" program keretében, a Nagykarácsony sorsjegy bevételeiből az eddigi 22 játszótér mellett idén további
befogadó játszóterek megépítését vállalta a Mozgássérültek Budapesti Egyesületének szakmai közreműködésével. Ezek a közösségi terek a fogyatékossággal élő és az ép gyermekek
számára teremtik meg a közös játék örömét.

A TURIZMUS VILÁGNAPJA - Rendhagyó túrákkal várták a látogatókat a lillafüredi Szent István barlangban a turizmus világnapja alkalmából. A cél, hogy felhívják a figyelmet a fenntartható idegenforgalom fontosságára.