A vártnál is több pénzt kaphatnak a nyugdíjasok ősszel

Postás, dupla nyugdíj, kézbesítés, Budapest, XIII. kerület, 2023. 02. 08.
Budapest, 2023. február 8. Postás dupla nyugdíjat kézbesít egy nőnek a főváros XIII. kerületében 2023. február 8-án. Korábban kézhez kaphatják a februári, valamint az emelt összegű 13. havi nyugdíjat, és számos más nyugdíjszerű ellátást azok, akik azt postai úton kérték. Akik bankszámlára kapják a járandóságukat, azokhoz február 10-én érkezik az utalás. MTI/Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Nem 2,5, hanem akár 3,5 százalékos nyugdíjkorrekcióról is dönthet a kormány – erre a Bankmonitor nyugdíjszakértője hívta fel a Világgazdaság figyelmét. A Magyar Nemzet szemléje szerint Süle-Szigeti Bulcsú közgazdászt a sajtóban hétfőn több helyen megjelent idei nyugdíjkorrekció mértékére vonatkozó számítás kapcsán kérdezte a lap. Süle-Szigeti úgy kalkulál, hogy az éves nyugdíjas infláció 18-18,5 százalék lehet 2023-ban, vagyis a nyugdíjkorrekció mértéke elérheti a 3-3,5 százalékot. Mutatjuk a részleteket!
Vágólapra másolva!

Ezt eredetileg annak alapján tették közzé, hogy Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter szombaton a Tranzit fesztiválon prognózist adott a következő öt hónap inflációjáról. E szerint augusztusban 16, szeptemberben 11–12, októberben 9–10, novemberben nyolc-, decemberben pedig hétszázalékos lehet az infláció.

Ebből pedig az következik, hogy 2023-ban az éves átlagos infláció 17,5 százalék lesz. Mivel a nyugdíjkorrekció képlete ökölszabály szerint az éves infláció (tehát ez esetben 17,5 százalék) és az év eleji nyugdíjemelés (2023-ban ez 15 százalékos volt) különbözete, ezért a sajtóban az is megjelent, hogy a nyugdíjkorrekció mértéke 2,5 százalék lehet.

Ezt forintosították is: egy átlagos nyugdíjas 51 ezer forinttal számíthat többre a novemberi utaláskor egy összegben a visszamenőlegesen is járó kiegészítés miatt.

Csakhogy a számítás egy lényeges tényezőt figyelmen kívül hagy, pedig ez érdemben befolyásolja a számítás helyességét. Süle-Szigeti Bulcsú rámutatott, a nyugdíjkorrekcióhoz nem az éves átlagos inflációt kell alapul venni, hanem az éves átlagos nyugdíjas inflációt.

Ez pedig két külön mutató. Ennek oka, hogy a nyugdíjtörvény kimondja: az évközi nyugdíjkorrekciónál a – tárgyév első nyolc hónapjának tényadatára alapozott – nyugdíjas infláció várható mértékét kell figyelembe venni, amennyiben az meghaladja az általános infláció várható mértékét. Márpedig az idén épp ez a helyzet. Az első hét hónapban, tehát január–július között 24,2 százalék volt az átlagos nyugdíjas infláció, miközben az általános infláció csak 22,8.

Még több pénzt kaphatnak a nyugdíjasok. Forrás: Shutterstock

– mondta a szakértő a Világgazdaságnak. Süle-Szigeti Bulcsú úgy kalkulál, hogy az éves nyugdíjas infláció 18-18,5 százalék lehet 2023-ban, vagyis a nyugdíjkorrekció mértéke elérheti a 3-3,5 százalékot.

Ha ezt forintosítjuk, akkor havi 6300–7300 forint emelés érkezik novemberre és decemberre, illetve visszamenőleg 10 + 1 (13. havi nyugdíj) hónapra egy összegben

összesen 70-80 ezer forintra is számíthatnak a nyugdíjasok, amit szintén novemberben kapnak majd kézhez.

Fontos, hogy ezek az összegek a jelenlegi, 209 901 forintos átlagnyugdíjra vetítve jönnek ki.