Szétvert egy mentős egy rohamkocsit a tatabányai mentőállomáson

Vágólapra másolva!
Szétvert egy fiatal mentős egy húszmilliós rohammentőt a tatabányai mentőállomáson - írta a Blikk. Győrfi Pál szóvivő a lapnak megerősítette, hogy nem megrendezett jelenet volt, a rongálót és két másik mentőst azóta kirúgták.
Vágólapra másolva!

Az esetről azt tudni, hogy egy korábban balesetben

összetört mentőautót vert szét egy fiatal mentős a tatabányai mentőálllomáson, miközben két bajtársa még biztatta is.

Győrfi Pál, a mentőszolgálat kommunikációs vezetője a Blikknek megerősítette, hogy nem egy megrendezett filmfelvételről volt szó.

Miután a történtek kiderültek, fegyelmi eljárás indult, a rongálásban részt vevő mentők munkaviszonyát a szolgálat azonnali hatállyal megszüntette,

elbocsátották őket, de az általuk okozott kárt így is meg kell téríteniük

- írta a lap.

A Volkswagen mentőautó szélvédője egyértelműen a szándékos rongálás miatt tört össze, csak ennek az ára 120 ezer forint, beszereléssel együtt 150 ezerre rúghat az összeg.