Hétszázmilliós áfacsalás miatt emeltek vádat Zalában nyolc ember ellen

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Zala Vármegyei Főügyészség nyolc ember ellen, aki számítástechnikai eszközök eladására hozott létre országos fiktív céghálózatot.
Vágólapra másolva!

Jánky Judit, a zalai vádhatóság szóvivője pénteken elmondta,

ők nyolcan 2018-tól 2020 októberéig az Európai Unió tagállamaiból beszerzett számítástechnikai eszközök értékesítéséhez kapcsolódó fiktív számlázási lánc működtetésével próbálták elkerülni az adófizetési kötelezettséget.

Az egyikük, az elsőrendű vádlott a sógora bevonásával hozott létre és működtetett olyan számlázási láncolatot, amelyben a részt vevő gazdasági társaságok között a termékek ténylegesen nem cseréltek gazdát. A rendszer létrehozásának, a valótlan számlák kiállításának célja kizárólag az általános forgalmi adó (áfa) jogosulatlan levonási lehetőségének megteremtése és az adófizetési kötelesség elkerülése, minimalizálása volt.

illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

A számlázási láncolatban közreműködő hat gazdasági társaság ügyvezetője csak névleges szerepet töltött be a vállalkozás irányításában, az elsőrendű vádlott cégétől csak papíron megvásárolt termékek "áfás" számláit állították ki, de a vádbeli időszakban áfabevallási kötelezettségüknek nem tettek eleget.

Szerepük kizárólag az volt, hogy az EU területéről nettó áron beszerzett árut Magyarországon bruttó áron értékesítsék tovább, szintén a bűnszervezetet irányító vádlott érdekkörébe tartozó négy vállalkozásnak.

Valójában meg sem történt az áruk továbbértékesítése, a hasznot húzó társaságok az eladott termékek utáni adóbevallási és befizetési kötelezettségüknek csak részben tettek eleget.

Az adókijátszásra létrehozott szervezet tevékenységében az elsőrendű vádlott mellett egy könyvelő és több cégvezető vett részt,

akik csaknem 732 millió forint áfát nem fizettek be.

Az összeg a nyomozás során sem térült meg.

A vádlottakkal szemben a Zala Vármegyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat.