A Balaton a legjobb!

Balaton
Vágólapra másolva!
"A Balaton mindenki számára elérhető, ugyanis a 72 kilométer hosszú tóparton számtalan kisebb-nagyobb település található. A legfelkapottabb városokban a szolgáltatások árai magasabbak lehetnek, a kevésbé frekventált part-menti településeken pedig alacsonyabbak. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a kisebb, csendesebb községekben ne lennének kiváló szolgáltatók és ne lehetne csodálatos napokat eltölteni. Kiváló éttermekből, cukrászdákból, és színes programkínálatból ott sincs hiány, így mindenki megtalálja a pénztárcájának megfelelő lehetőségeket." - mondta Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke az Origónak. A Balatonnál a főszezonban eddig több mint 700 ezer vendég volt, június 1. és július közepe között 2,4 millió éjszakát regisztráltak a szálláshelyek, elérve ezzel a 2019-es év forgalmának 98,6 százalékát. A júliusi forgalom már most több mint 3 százalékkal jobb, mint a covid-járvány előtti utolsó szezonban volt - amit eddig a legnagyobb forgalmú szezonként tartottak nyilván. Augusztusban további 1,3 millió éjszakát regisztráltak már a szálláshelyek. A Balaton az idén is a magyarok tengerpartja, ugyanis a vendégek 73%-a belföldi nyaraló. Emelkedett a külföldi vendégek száma is, az idén 14%-kal többen érkeztek külföldről a Balatonhoz, mint egy évvel ezelőtt. Egy ott nyaraló német család így fogalmazott: a Balaton a legjobb!
Vágólapra másolva!

A vendégek elégedettek

Bár borongós volt az idő, mégis sokan strandoltak, a fagyizóknál hosszú sor állt, az éttermek többségében alig akadt üres asztal, és a part-menti sétányokon is nagyon sokan voltak, amikor elmentünk a Balatonhoz, hogy megkérdezzük az itt nyaralókat és a szolgáltatókat, milyennek látják az idei szezont.

Fotó: Talán Csaba

Először a sétálókat kérdeztük, miért éppen a Balatont választották. Egy dunaújvárosi család azt mondta: gyerekkori emlékek fűzik a Balatonhoz őket, és úgy döntöttek, az idén Zamárdiban nyaral a család.

Tökéletesen elégedettek a szállásukkal - ár-érték arányban is -, és minden nap kipróbálnak egy-egy különleges fogást valamelyik étteremben. Persze, ha az időjárás engedi, leginkább strandolnak, de ha hűvösebb az idő, akkor is találnak izgalmas programokat, például sétahajóra ülnek, de kipróbálták már a zamárdi kalandparkot is a gyerekekkel.

Egy Németországból érkezett család kérdésünkre mosolyogva azt válaszolta:

a Balaton a legjobb.

Többször nyaraltak már itt, és soha nem csalódtak. Nemcsak a strandolási lehetőség miatt választják a Balatont, hanem azért is, mert csodálatos a vidék és finomak az ételek. Ha hűvösebb az idő, leginkább a kirándulnak a környéken, vagy egy-egy közelebbi város turisztikai látványosságát nézik meg - például a sümegi várat.
Először érkezett a Balatonhoz az általunk megkérdezett lengyel család. Kifejezetten a strandolási lehetőség miatt érkeztek, nagyon élvezik a fürdést a kellemes hőmérsékletű vízben.

Balatonföldvár - strand Fotó: Talán Csaba

A Balaton mindenkié

Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke úgy fogalmazott: a júliusi kánikula beköszöntével szépen alakult a vendégéjszakák száma a Balatonnál. Különösen a hétvégi napokon voltak rengetegen a tóparton, de a hétköznapokon is csaknem ugyanannyi vendég volt, mint egy évvel ezelőtt.

Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke fotó: Talán Csaba

"Ha összességében nézzük, akkor az adatok szerint mintegy 700 ezer vendég 2,4 millió vendégéjszakát töltött el a Balatonon az idei főszezonban - ez pedig nagyon jónak mondható. Augusztus végéig pedig még több mint 1,3 millió vendégéjszakát foglaltak le a turisták. Bízom abban, hogy a tavalyi év eredményeit elérjük, sőt bevételben biztosan meg is haladjuk nyár végére. A idei bevétel eddig 22 milliárd forint, ami 8 százalékkal haladja meg a tavalyi összeget. Ez akkor is örvendetes, ha figyelembe vesszük, hogy az árak tavaly óta emelkedtek." - mondta az alelnök.
Kiemelte:

a Balaton mindenki számára elérhető.

"Ne felejtsük el, hogy a 72 kilométer hosszú tóparton számtalan kisebb-nagyobb település található. A legfelkapottabb városokban a szolgáltatások árai magasabbak lehetnek, a kevésbé frekventált part-menti településeken pedig alacsonyabbak. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a kisebb, csendesebb községekben ne lennének kiváló szolgáltatók és ne lehetne csodálatos napokat eltölteni. A Balaton-parti kistelepüléseken is találunk díjazott és elismert éttermeket, cukrászdákat, fagylaltozókat, színes programkínálatból pedig itt sincs hiány. Véleményem szerint mindenki megtalálja a pénztárcájának megfelelő lehetőségeket a Balatonnál, ha itt szeretne nyaralni." - mondta Fekete Tamás.
Az idei nyár időjárása változékony - a kánikula mellett több napon esősebb az idő.

Az alelnök szerint ha a Balatonnál pihenő család tudatosan tervezi a nyaralást, akkor a hűvösebb napokon is csodálatos élményekben lehet része.

"Számtalan kirándulási lehetőség van a Balaton körül, de a régió a gasztroforradalom kiváló helyszíne is. Rengeteg borterasz, borospince található a tó környékén, valamint nagyszerű éttermek és cukrászdák várják a vendégeket. A nyári szezonban a tóparti települések a nyaralók szórakoztatásáról is gondoskodnak, de a múzeumok, látogatóközpontok is izgalmas élményeket kínálnak. A rossz idő olyan programok beiktatására is alkalmas, amelyekről kánikulában inkább lemondunk. Ilyenkor jól jöhet egy hajózás vagy vonatozás is, akár kisvasúton vagy városnéző kisvonaton - ezeket a programokat a gyerekek garantáltan élvezik majd." - mondta.

fotó: Talán Csaba

Évről-évre fejlődik a Balaton. A legkiemelkedőbb fejlesztések a kerékpáros turizmus területén történtek.
"A Balaton Bike 365 projekt keretében négy kerékpáros központ jött létre, valamint 800 km tematikus kerékpárutat jelöltek ki, amelyek a háttértelepüléseket is érintik - így a kerékpárosok a Balaton-környéki falvak turisztikai nevezetességeit, látványosságait is megismerhetik. A kerékpáros turizmus dinamikusan fejlődik. Ez rendkívül fontos, ugyanis a kerékpáros sport kedvelői nemcsak nyáron, hanem ősszel és tavasszal is szívesen kerülik meg a Balatont vagy látogatják meg a tematikus bicikliutakat, de az is előfordul, hogy kerékpárral érkeznek legkedveltebb programjainkra, a Nyitott Balaton gasztronómiára épülő eseményeire. A folyamatos fejlődés eredményeként ma már azt mondhatom: a Balaton nemcsak nyáron, hanem minden évszakban különleges programokkal, élményekkel, rendezvényekkel várja a vendégeket." - mondta Fekete Tamás.

A vendéglátók optimisták

"A július korábban is és az idén is nagyon jó időszak a szállodában, jelenleg 80%-os a foglaltság a hotelben" - mondta Kun-Kiss Zsuzsanna, a balatonföldvári Hotel Anna Villa vezetője. Június elején - amikor még a gyerekek iskolába jártak - nem volt ennyire tele a szálloda, de június 15-e után lényegében telt házzal üzemeltek, és a foglalási adatok szerint augusztus 20-ig nem nagyon lesz üres szobájuk.

Kun-Kiss Zsuzsnna, a Hotel Anna Villa vezetője fotó: Talán Csaba

- mondta a hotel vezetője.
Azt is hozzátette, hogy nagyon sok a visszajáró vendégük, mert kiváló a szálloda elhelyezkedése - közvetlenül a Balaton partján fekszik.
"Azért is szeretnek hozzánk járni, mert a térségben rengeteg a látnivaló, így hűvösebb időben is találnak izgalmas programokat a vendégeink. Megnézik a kőröshegyi levendulást vagy elmennek a földvári kilátóba, de számos családi programot is kínál a város, valamint a közeli Zamárdiban a kalandpark is kitűnő szórakozási lehetőség." - mondta Kun-Kiss Zsuzsanna.
A hotel alkalmazkodott a vendégek igényeihez.

Mivel a Balatonnál a kerékpáros turizmus fejlődött a legintenzívebben, a szálloda úgy döntött, kerékpáros-barát hotel lesz. Kialakítottak egy kerékpármosó állomást, illetve zárt kerékpártárolót építettek. Ezen kívül pedig most már egy éjszakára is fogadnak vendégeket, ugyanis ez a kerékpáros turistáknak rendkívül fontos.

"Ha a kerékpáros körbetekeri a Balatont, lényeges, hogy egy-egy éjszakára megszállhasson valahol - akár a mi szállodánkban. Véleményem szerint különösen fontos volt a biciklis turizmus fejlesztése a térségben, mert a nyári főszezonon kívül tavasszal és ősszel is kapnak lehetőséget a szállodák, hogy pihenésre, sportolásra ajánlják a dél-balatoni térséget. Egyre többen kerékpároznak, és mivel a Balatonnál tökéletes a lehetőség és a körülmény a biztonságos sportolásra, szívesen érkeznek az emberek a nyári szezonon kívül is, hogy kerékpározva ismerjék meg ezt a gyönyörű vidéket - mondta a hotel vezetője.
A szálloda kutyabarát is lett, ugyanis a tapasztalatuk szerint egyre több család érkezne a kisállatával nyaralni, így nekik is biztosítják a lehetőséget, hogy a hotelben pihenhessenek.

fotó: Talán Csaba

A covid-járvány idején, 2021-ben nyitott meg a Helka Sörfőzde és Sörkert Balatonföldváron. Tihanyi Fülöp, a sörkert tulajdonosa úgy fogalmazott: nem volt egyszerű az indulás, de tudták: innen már csak fölfelé vezethet az út. Rengeteg munkával és hittel vezették a sörkertet és azt tapasztalták, hogy évről-évre emelkedett a forgalmuk. Az idén már a tavalyi rekordjukat is megdöntötték. A vendégek igényeit pedig folyamatosan figyelik.

Tihanyi Fülöp, a Helka Sörfőzde és Sörkert tulajdonosa fotó: Talán Csaba

"Az idén már áprilisban kinyitottunk, mert tavaly azt láttuk, hogy van erre igény - ugyanis jó idő esetén még messzebbről, akár Budapestről is eljönnek az emberek a Balatonhoz egy-egy hétvégére."
Bár az áraik valamelyest emelkedtek, ennek ellenére nem tapasztalnak forgalomcsökkenést, sőt, egyre többen próbálják ki különleges sörüket.

- mondta Tihanyi Fülöp.

Tele van a Platán étterem fotó: Talán Csaba

Alig lehet üres asztalt találni a Platán étteremben is - a nyári időszak alatt szinte folyamatosan tele van a vendéglő. Ez persze nem is csoda, ugyanis az étterem konyhája kitűnő. Veres Zsolt, az étterem tulajdonosa azt mondta: egész évben nyitva vannak, ami előnyt jelent számukra, hiszen a helyiek is szívesen járnak ide ebédelni vagy vacsorázni.

- mondta Veres Zsolt.

Veres Zsolt, a Platán étterem tulajdonosa fotó: Talán Csaba

Persze, a Platán étterem is figyel a vendégek igényeire. Évente kétszer váltanak étlapot és hetente változnak a napi- és hétvégi ajánlatok. Figyelnek az ételallergiásokra is - külön nekik is kínálnak különböző ízletes fogásokat.
"A szezonon kívüli időszakban a kollégák képzésekre járnak, rengeteget tanulnak, és rendkívül kreatívak, mindig kitalálnak valami újdonságot."
Arra a kérdésre, hogy hogyan tudják megtartani a vendégeket, Veres Zsolt azt válaszolta, hogy

rengeteg befektetett erő, energia és munka kell, hogy hozzájuk térjenek vissza a vendégek, nem utolsó sorban pedig morálisan és emberileg is helytállnak a kollégái, ami véleménye szerint példaértékű.

"Igyekszünk augusztus 22-én is ugyanolyan lelkesedéssel kiszolgálni a vendégeinket, mint június elsején. A kollégáknak pedig biztosítjuk a pihenőidőt és a háttérkomfortot. Ez azért szükséges, hogy ne a saját gondjaikkal legyenek elfoglalva, amikor dübörög a főszezon a Balatonnál." - mondta az étterem tulajdonosa.

fotó: Talán Csaba

A Balaton az idén is a magyarok tengerpartja

Az idei nyári szezonban a vendégek többsége, 73%-a magyar - így joggal mondhatjuk, hogy a Balaton ezen a nyáron is a magyarok tengerpartja. A külföldi vendégéjszakák száma is emelkedett - 14%-kal többen érkeztek külföldről, mint tavaly. Július közepéig a balatoni szálláshelyek bevételei csaknem 8 százalékkal haladták meg a tavaly ilyenkor mért értéket, megközelítve a 22 milliárd forintot. Ennek 11 százalékát Szép Kártyával fizették.

Veszprém Forrás: MTI/Vasvári Tamás

A tavalyi főszezonhoz képest Tihany több mint háromszor akkora szálláshelyi vendégforgalmat realizált, és Tapolca is csaknem megtriplázta vendégéjszakáinak számát. A harmadik legnagyobb forgalomnövekedést pedig az idei Európa Kulturális Fővárosa cím birtoklója, Veszprém könyvelhette el, ahol másfélszeresére nőtt a vendégforgalom az előző évhez képest.