Születésnapi bulin késelt egy hódmezővásárhelyi férfi

Vágólapra másolva!
A férfi otthonában születésnapi bulit tartottak Hódmezővásárhelyen, ahol a viselkedése miatt összeveszett az egyik ismerősével. Az utcán össze is verekedtek, ami közben egy késsel megkéselte, majd egy farúddal megütötte az ismerőst.
Vágólapra másolva!

A férfi házában augusztus 11-én este tartottak születésnapi bulit, ahol az ismerőse is ott volt. Minkét férfi ivott alkoholt az este folyamán. Az ismerős viselkedése miatt feszült lett a hangulat, majd a férfi az utcán ordibált vele és összeverekedtek.

A dulakodás közben a férfi egy késsel megszúrta, valamint egy farúddal is megütötte.

Forrás: Police.hu

Az ismerősnek életveszélyes sérülései lettek, a gyorsan elvégzett műtét mentette meg az életét.
A férfi a történtek után elmenekült, a rendőrök augusztus 22-én tudták elfogni. Emberölési kísérlet miatt indítottak ellene eljárást, az ügyészség pedig javasolta a letartóztatását, amiről a bíróság a ma fog dönteni – írja a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség.