Már 11 magyar egyetem van a világ élvonalában

Neumann János Egyetem
A kecskeméti Neumann János Egyetem campusának 2019-ben átadott oktatási épülete
Vágólapra másolva!
Míg négy éve 7, két éve 9, ma már 11 magyar egyetem van a világ élvonalában - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) hétfőn.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint az előrelépés hátterében a magyar felsőoktatás megújítása áll, amelynek célja az egyetemek összekapcsolása a gazdasággal és a térség szereplőivel.

- írták.

Az elmúlt években az egyetemi modellváltással sikeres versenyképességi fordulat következett be a magyar felsőoktatásban: az egyik legelismertebb, nem elsődlegesen az egyetemek méretét, hanem oktatási, kutatási, nemzetköziesítési, piacosítási és elismertségi eredményességét vizsgáló Times Higher Education nemzetközi ranglistán

a világ közel 30 ezer egyeteme közül a legjobb öt százalékban ma már tizenegy magyar egyetem szerepel.

Úgy folytatták, hogy a magyar felsőoktatás finanszírozása 2022-től kezdve megduplázódott és ennek idén már 40 százaléka a nemzetközi rangsorokban is mért teljesítmény és minőségi peremfeltételek mentén jut el az egyetemekhez.

Ennek köszönhetően az elmúlt évben közel 3 százalékkal csökkent az egyetemet idő előtt abbahagyó diákok száma

- tették hozzá.

A kecskeméti Neumann János Egyetem campusának 2019-ben átadott oktatási épülete Forrás: Neumann János Egyetem

Emellett egyre több, magas színvonalú kutatás zajlik az intézményekben: az elmúlt négy évben 78 százalékkal nőtt a kiváló nemzetközi minőségű publikációk száma, emellett a szabadalmi bejelentések száma is jelentős növekedést mutat, 2018 óta a számuk megnégyszereződött.

A magyar felsőoktatás nemzetközi vonzóképességét kiemelkedőnek nevezték, hiszen már 42 ezer külföldi diák tanul az országban.

A felsőoktatás sikereiből egyre többen kívánnak részesülni, így az elmúlt évtized legsikeresebb felvételi időszakának köszönhetően 94.785-en nyertek felvételt felsőoktatási intézménybe.

Kiemelkedő felvételi eredmények születtek a műszaki, mérnök, informatika, akár az agrár vagy pedagógus képzés területén is. Jelentősen több diákot vettek fel a vidéki egyetemek és nőtt a hátrányos helyzetű régiókból felvettek száma is - írták.

Továbbra is 10 diákból 8 állami ösztöndíjas formában kezdi meg tanulmányait, melyhez a kormány átlagosan hatmillió forint befektetéssel járul hozzá.

A közlemény szerint a kormány célja, hogy 2030-ra legyen legalább egy olyan magyar egyetem, amely a világ legjobb 100, és legyen legalább három, amely az Európai Unió legjobb 100 egyeteme között szerepel.

- írták.

A nemzet, a magyar gazdaság érdekében a kormány elkötelezett az egyetemfejlesztések véghezvitelében, ezért az ehhez szükséges működési, fejlesztési forrásokat biztosítja, és megerősíti a nemzetköziesítési programokat annak érdekében, hogy még több magyar diák és oktató vehessen részt rangos egyetemeken nemzetközi csereprogramokban és kutatásokban.

Mindemellett egyre vonzóbbá teszi nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi diákok számára is az egyetemeket, ezzel is erősítve a magyar gazdaság fejlődését - áll a közleményben.