A várpalotai horrorbaleset áldozatának anyja szerint nem baleset történt

Hárman voltak az autóban
Vágólapra másolva!
Valóságos horrorbaleset történt márciusban Várpalota és Ősi között: egy kocsi lesodródott az útról és nagy tempóval egy fának csapódott. A kocsiban három fiatal utazott: a sofőrön, K. Kristófon kívül H. László és a hátsó ülésen a mindössze 23 éves Sujbert Melánia, aki a becsapódáskor kirepült az autóból.
Vágólapra másolva!

A fiatal nő édesanyja, Margit korábban azt mondta: aznap a lánya betegeskedett, így csak egy pizzázóba ruccant ki barátnőjével. Itt ajánlotta fel neki Kristóf és László, hogy hazaviszik a mindössze három perces autóúton. Ezen azonban jócskán túlhaladva történt a baleset, így Margit szerint

lányát akarata ellenére vitték tovább.

"Biztos vagyok benne, hogy amikor ideértek, a lányom már nyitotta is az ajtót, hogy kiszálljon, a fiúk viszont tovább mentek vele Várpalota felé" - mondta az anya, aki úgy tudja, hogy a fiúk a mentősöknek és a tűzoltóknak sem vallották be, hogy harmadik személy is ült az autóban,

Melánit csak akkor látták meg, amikor az egyik tűzoltó reflektort kapcsolt.

A nemrégiben elkészült szakértői vélemény is igazolta legszörnyűbb gyanúját.

"Nyitva volt a hátsó ajtó a baleset idején, ahogyan azt sejtettem. Ismerem a lányaim, és tudtam, hogy az én Melim végső elkeseredésében nyitotta ki az ajtót, hogy megállítsa ezt a két szörnyet. Meli nem volt sem ittas, sem drogos, hanem egy intelligens, erkölcsös, rendes gyerek, aki ajándék volt az élettől" – mondta Margit, aki igazságot szeretne szolgáltatni lányának.

Hárman voltak az autóban Forrás: Katasztrófavédelem

"Ahogy megláttam az Árpád hídi tragédiát, összeszorult a szívem az áldozatért. Azonban a tettes, nagyon helyesen, már rácsok mögött ül egy gondatlanul okozott tragédiáért. De

- mondta a megtört anya a Ripostnak.

A rendőrség halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt folytat eljárást, az ügyről további részleteket egyelőre nem közöltek.