Karácsonyék támogatják a pedofilgyanúba keveredett szervezet aktivistaképzését

JÁMBOR András
Budapest, 2022. június 13. Jámbor András Imre, a Párbeszéd képviselője napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. június 13-án. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
A Megújuló Magyarországért Mozgalmat Karácsony Gergely pártja, a Párbeszéd hozta létre még 2014-ben. A szervezet kuratóriumában olyan politikusok is szerepet kapnak, mint Szabó Tímea vagy Tordai Bence. Az alapítvány több szálon is támogatja az olyan szélsőbaloldali aktivistaképzőket is, mint a pedofil- és antifa-botrányokban való érintettség gyanújába keveredett Jámbor András-féle Szikra Mozgalom nyári tábora. 
Vágólapra másolva!

Karácsony Gergely pártja, a Párbeszéd több szálon is támogatja a brutális embervadászatig fajuló budapesti Antifa-akciókban való részvétel gyanújába és az egyik tagjának élettársa révén pedofilbotrányba keveredett Szikra Mozgalmat, illetve annak nyári ifjúsági csapatépítését – tudta meg a Magyar Nemzet.

A Szikra Mozgalom bodajki ifjúsági aktivistaképző táborát három éve segíti anyagi forrásokkal például a Párbeszéd zöldalapítványa, a Megújuló Magyarországért Alapítvány, amelynek kurátorai között olyan személyek is tevékenykednek, mint Szabó Tímea és Tordai Bence, a párt országgyűlési képviselői.

Ez azért is különös, mert az alapítványt elvileg nem szélsőbaloldali célokra és agitációra hozta létre a Párbeszéd 2014-ben. A Megújuló Magyarországért Alapítvány honlapja szerint a céljuk „a zöld–baloldali értékvilág bemutatása és népszerűsítése, a tevékeny társadalmi felelősségvállalás elősegítése", amely inkább a környezettudatosság erősítésének tűnik.

Karácsony pártjának alapítványa is pénzeli a szélsőbaloldali Jámborékat Forrás: MTI/Illyés Tibor

Az úgynevezett „közösségépítés" érdekében elkezdték a hálózatépítést is, ennek vezérhajója lett az a Zöld Terasz Alapítvány, amelyet Scheiring Gábor, a Párbeszéd politikusa alapított, de a kuratóriumba bevették Perjés Gábor párbeszédes önkormányzati képviselőt, aki a Karácsony Gergely kampányát finanszírozó 99 Mozgalom koordintátora volt. Legalábbis az erről szóló titkosszolgálati jelentés szerint Perjés fizette be részletekben azt a több mint félmilliárd forintot a 99 Mozgalom számlájára, amely részben euróban és fontban érkezett, eddig teljesen tisztázatlanul.

A Megújuló Magyarországért Alapítvány egyébként nemcsak a Szikra aktivistaképzését támogatja, a nemzetközi Green European Foundationnal (GEF) együttműködve 2023 tavaszán és őszén négy, egyenként egynapos „zöldaktivista-képző tréningnapot" tartanak (tartottak), és az aktivistáknak nyári egyetemet is szerveztek.

A GEF azonban szintén nem csak a környezetvédelemmel foglalkozik, bár a szervezet egy olyan európai szintű politikai alapítvány, amelyet az Európai Parlament finanszíroz és kapcsolatban áll más európai zöldszereplőkkel, mint például az Európai Zöld Párt és az Európai Parlament Zöldek Csoportja.