Varázslatos gyermekprogramok a Szent István Nap rendezvénysorozatán

A programsorozat a Vajdahunyad várától egészen a Kós Károly sétányig tart majd.
Vágólapra másolva!
A Szent István-napi rendezvénysorozat a legkisebbek számára is felejthetetlen élményeket tartogat. Számos helyszín, színes programkínálat, koncertek, bábszínház, mese és Varázsliget várja a családokat három napon át Magyarország születésnapján.
Vágólapra másolva!

Varázsliget

A Szent István-napi gyermekprogramok központja idén is a Városliget lesz, ahol varázslatos kalandok várják a látogatókat három napon át. A programsorozat a Vajdahunyad várától egészen a Kós Károly sétányig tart majd, ahol igazi csodákban lehet része kicsiknek és nagyoknak.

A kaland augusztus 18-án délben kezdődik a Magyar Honvédség programjával,

itt a katonai járművek és fegyverek technikai bemutatója mellett szabadon kipróbálható lesz egy repülőgép-szimulátor és a lézerlövészet is.

Az Egyszervolt Mesezenekar élőzenés koncertjén Süsü, Gombóc Artúr és a Nagy Ho-Ho Horgász óriásbábjával is találkozhatnak a gyerekek.

Szombaton 17 órakor bábszínházi előadás kelti életre Csukás István Árvácska című meséjét, de a tavalyi közönségkedvenc, a herceg- és hercegnőképző program is visszatér.

Varázslatos szórakozást ígér továbbá a vásári mutatványokat, bűvész és zsonglőrszámokat előadó Tűzmadarak csoport produkciója is.

A Szent István-napi rendezvénysorozat a legkisebbek számára is felejthetetlen élményeket tartogat. Forrás: Origo

Divat & Design Fesztivál

A Divat & Design Fesztivál keretein belül augusztus 18-20. között a látogatók számos kézműves foglalkozáson, fenntarthatósági programokon vehetnek részt.

A rendezvény keretében a gyerekek kipróbálhatják az agyagozást, az ékszerkészítést és a hímzést is.

Mesterségek ünnepe

Idén is ingyenesen látogatható a Mesterségek Ünnepe a Budai Várban, ahol a legkisebbek is biztosan találnak kedvükre való programot. A hajdani vásárok hangulatát idéző családi fesztivál kiemelt témája a Petőfi-emlékévhez kapcsolódik, ugyanis "Befordultam a konyhára..." címmel a népi parasztkonyha kellékei kerülnek majd fókuszba. A mintegy ezer hazai és külföldi kézműves közül sokan lehetőséget kínálnak arra, hogy a gyerekek betekintsenek „műhelyükbe" és kipróbálják magukat mesterségükben.

A programsorozat a Vajdahunyad várától egészen a Kós Károly sétányig tart majd. Forrás:Szent István Nap sajtóközlemény.

A kiemelt rendezvényhelyszíneken kívül is számos program szól majd a legkisebbeknek.

Koncertek, népművészeti bemutatók, hangszersimogató és interaktív játékok várják az érdeklődőket Budapesten, Magyarország születésnapján.

Részletes információk a folyamatosan frissülő weboldalon, valamint a Szent István Nap mobilapplikáción keresztül érhetőek el - írta a Szent István Nap rendezvénysorozat sajtóközleménye.