A rendőrök előtt esett ki egy fegyver egy férfi zsebéből Kiskőrösön

Vágólapra másolva!
Szabálysértési és büntetőeljárást is indítottak egy férfi ellen a kiskőrösi rendőrök amiatt, amit részegen tett.
Vágólapra másolva!

A rendőrök vasárnap este igazoltattak egy férfit. Arra kérték, szálljon ki a kocsiból. Miután megtette, amit kértek tőle,

az egyik zsebéből kiesett egy fegyver az útra.

Azonnal megbilincselték. Kiderült, hogy egy gázfegyverről van szó, amelybe tíz lőszer volt betárazva. Emellett az is, hogy a férfi részegen ült volán mögé.

Forrás: Police.hu

A gázpisztolyon túl az autóból két vadászkés, egy machete, egy pillangókés, valamint egy marok-, és egy rugós kés is előkerült.

A rendőrök több eljárást is indítottak a sofőr ellen, a fegyvert és a késeket pedig lefoglalták.