Brutálisan összeszurkáltak egy németjuhászt Pesterzsébeten

kés illusztráció
Illusztráció
Vágólapra másolva!
Állatkínzással gyanúsítanak egy pesterzsébeti férfit, mert a szomszédjában megkéselt egy kutyát,  és egy másikat is megpróbált megszúrni kedden.
Vágólapra másolva!

Benyúlt a kerítésen egy gyalogos egy család ház udvarára

és többször megszúrt egy németjuhászt

augusztus 8-án este a főváros 20. kerületében. A kutyát állatorvoshoz vitte gazdája, akinek sikerült elállítania a vérzést.

illusztráció Forrás: pixabay.com

A BRFK XX. és XXIII. Kerületi Rendőrkapitányság állatkínzás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást. A támadót sikerült azonosítani. Kiderült, hogy egy közelben lakó férfiről van szó,

aki ugyanazon az estén egy másik kerítésen keresztül is megpróbált megszúrni egy kutyát, de azt nem találta el a késével.

Az 58 éves férfit augusztus 10-én fogták el a pesterzsébeti rendőrök. Cs. József beismerő vallomást tett. Azt mondta, nem tudja, miért tette, de már nagyon megbánta az egészet. Gyanúsítotti kihallgatása után a férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték az ügyészeknél letartóztatása indítványozását.