Friss felvételek a brutális nyíregyházi verekedésről - videó

Vágólapra másolva!
Brutálisan megvertek az egyik nyíregyházi szórakozóhely előtt egy férfit, akit a diszkó biztonsági őrei dobtak ki a helyről. Az eset még márciusban történt, a férfinek életveszélyes sérülései lettek, az egyik kidobónak pedig leszakadt a retinája. A TV2 Tények birtokába jutott egy újabb felvétel a verekedésről.
Vágólapra másolva!

Brutálisan összeverekedett egy társaság egy nyíregyházi szórakozóhely biztonsági őreivel, miután néhány fiatalt, akik amatőr bokszolók, nem akartak az őrök beengedni a klubba.

A fiatalokkal volt az egyikük apja, ő súlyosan megsérült, rajta kívül még két embert kellett aznap este kórházba vinni.

Az ügyben azóta több embert is meggyanúsítottak, köztük azt a férfit is, aki az apukát ütötte, és légmellet okozott neki. Az ügyben szakértői véleményekre is várnak, többek között azt is vizsgálják, hogy annak a férfinak, akinek leszakadt a retinája, lett-e maradandó károsodása.

A rendőrség több mint 10 embert hallgatott már ki testi sértés kísérlete és garázdaság miatt az ügyben.

A TV2 Tények információi szerint a szórakozóhely biztonsági őrei ellen több eljárás is folyamatban van, ugyanis nem a márciusi volt az első verekedés a helyen.