Mutatjuk, mekkora veszteséget okoz Budapestnek Karácsonyék legújabb ostobasága

csúcsforgalom, dugó, kerékpársáv, biciklisáv, sáv, kerékpár, Üllői út, Nagykörút, terelés, Budapest, sávlezárás, forgalom, korlátozás, délután
Vágólapra másolva!
A védett kerékpársávokkal a 100E népszerűségét veszélyezteti Budapest vezetése, pedig a repülőtéri járat a taxiktól szerzett utasokat, és milliárdos bevételt termel a forráshiánnyal küzdő Budapesti Közlekedési Központnak. Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár hiába szólt időben, már az iskolakezdés előtt jóval tovább tart bejutni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről a Deák Ferenc térre, mint az Üllői úti buszsáv megszüntetése előtt.
Vágólapra másolva!

Egymás után a harmadik hónapban is az időjárást okolja a mikromobilitási forgalom csökkenéséért a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) – derül ki a cég közlekedési riportjából. A legfrissebb, júliusi adatok alapján csaknem 904 ezren haladtak át a 12 mérési ponton, ami 7 százalékkal kevesebb a tavalyi hetedik hónaphoz képest. Úgy tűnik, a megosztott rollereket használókat kevésbé zavarta az eső, az általuk generált forgalom 32 százalékkal nőtt éves alapon - írta a Világgazdaság.

A reptéri buszvonalakon is rekordforgalmat regisztrált a BKK júliusban, a 27. héten például 102 ezren használták a 100E és 200E jelű járatokat – az előbbi a Formula–1-es Magyar Nagydíj előtt és után is rendkívül népszerű volt –, a Fővárosi Önkormányzat döntése viszont a 100E helyett ismét a taxizás felé terelheti az utasokat.

Hatalmas káoszt okozott Karácsonyék legújabb ötlete Fotó: Csudai Sándor - Origo

A tanulmány idején még nem is létezett a 100E

Karácsony Gergelyék 96 millió forintból létesítettek úgynevezett védett kerékpársávokat az Üllői úton és a Váci úton.

A megoldás egyértelműen akadályozza a mentőautók közlekedést és parkolását, így értelemszerűen a mentést is, és bár a főpolgármester kabinetfőnöke, Balogh Samu politikai elfogultsággal vádolta a mentősöket, Facebook-bejegyzéséből kiderült, hogy az Országos Mentőszolgálat véleményét meg sem kérdezték a munkálatok megkezdése előtt.

A kabinetfőnök azzal is érvelt, hogy a mentősöket korábban nem zavarták a parkoló autók, csakhogy egyrészt előtte buszsávként használták a külső sávokat, másrészt, ahogyan arra Kőrösi Koppány fejlesztéspolitikai szakértő is rávilágított, az Üllői út érintett szakaszán 1976 óta nincs parkolósáv.

Balogh Samu néhány nappal ezelőtt azzal is védte az önkormányzat döntését, hogy nem légből kapott, mert a BKK 2013-ban tanulmányt készített a biciklisávok létesítéséről az Üllői út Ferenc körút és Nagyvárad tér közötti szakaszán – csakhogy akkor még nem létezett a 100E.

Vitézy Dávid, a BKK volt vezérigazgatója, egykori közlekedési államtitkár rávilágított: a 100E a semmiből óriási utasforgalmat épített fel, sok milliárd forint bevételt termel a BKK-nak, és nem más járatoktól, hanem a taxiktól szerzett utasokat. Ötven taxi helyett jár egy darab csuklós busz. Ez pontosan az a módváltás, ami a város stratégiai céljaiban szerepel, és ezt a buszsáv tette lehetővé. Csökkentek a dugók és a környezetszennyezés – írta Vitézy Dávid. Hozzátette,

Balogh Samu azt is állította, érdemben fel sem vetődött, hogy a 100E kedvéért megmaradjon a buszsáv az Üllői úton, ám ez nem igaz, a Budapesti Közlekedési Központ a Világgazdaságnak korábban éppen a repülőtéri járattal indokolta a buszsáv megtartását.

A teljes cikket itt olvashatják.