A Böjte Csabát lejárató cikkek szerzője: „Nem állítottam, hogy cikkeink a teljes igazságot tartalmazzák”

BÖJTE Csaba arckép, portré Foglalkozás FOTÓ KÉPKIVÁGÁS laza arckép, portré SZEMÉLY szerzetes
Torockó, 2019. október 23. Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, az árva gyermekeket gondozó Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója Erdélyben, a torockói Kis Szent Teréz Gyermekvédelmi Központban 2019. október 23-án. Ezen a napon Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára és Böjte Csaba meglátogatta a központot. MTI/Biró István
Vágólapra másolva!
Elismerte lapunknak küldött válaszában Szabó Tünde, a Böjte Csaba elleni rágalmazó cikkek egyik szerzője, hogy nem tudták föltárni a teljes igazságot az állítólagos visszaélésekkel kapcsolatban, mégis megjelentették lejárató anyagaikat. Kiderült, a dollármédiában kifejezetten tematizálni akarhatták az állítólagos visszaéléseket.
Vágólapra másolva!

– írta lapunk megkeresésére küldött terelő válaszában Szabó Tünde, aki az Átlátszó Erdély portál újságírójaként egyike volt azoknak, akik tavasszal lejárató akciót indítottak Böjte Csaba és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány ellen.

Mint ismert, a karaktergyilkossági kísérlet nemrég azért futott zátonyra, mert a baloldali újságírók „koronatanúja", Mónika maga ismerte el egy bejegyzésben, hogy „mérgező emberek" Böjte Csaba fejét akarták általa.

Az esettel kapcsolatban az Origo oknyomozó munkába kezdett, amelynek során számos érintettet megkerestünk, több hangfelvétel és írásos bizonyíték is birtokunkba került, amelyekkel az elmúlt időszakban folyamatosan szembesítettük Szabó Tündét, a ferences szerzetes elleni lejárató anyagok egyik szerzőjét.

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, az árva gyermekeket gondozó Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója Erdélyben, a torockói Kis Szent Teréz Gyermekvédelmi Központban 2019. október 23-án Forrás: MTI/Biró István

Az Átlátszó Erdély újságírója egyik válaszában maga is bevallotta, hogy nem tudták teljes bizonyító erővel alátámasztani állításaikat, és úgy fogalmazott:

Szabó Tünde arra is hivatkozott, hogy Mónika

„Jeleztem, hogy bizonyos aspektusokból nem deríthető ki a teljes igazság"

– írta magyarázkodva a lejárató cikkek szerzője. Szabó Tünde – amellett, hogy propagandistának nevezte lapunknak az igazságot kideríteni igyekvő munkatársait, és jogi következményekkel fenyegetőzött – elismerte, hogy

Hogy mindezen ellentmondások, és bizonytalanságok ellenére mégis miért jelentették meg a Böjte Csabát befeketítő anyagokat a dollármédiában, leginkább talán az magyarázza, amit a támadásokat a szélsőbalos Mérce hasábjain megjelentetető másik újságíró, Kulcsár Árpád írt korábban.

Ismeretes, Kulcsárt korábban jogerősen elítélték becsületsértés és rágalmazás miatt, amikor hamisan vádolta meg szexuális zaklatással Váta Lóránd kolozsvári színészt. Az eset után Kulcsár kénytelen volt lemondani a Transndex főszerkesztői posztjáról, amit bejelentve azt írta:

Sőt, kulcsár kifejezetten azt hangsúlyozta, hogy az állítólagos visszaéléseket „tematizálni" kell.

Ez történhetett a jelenlegi esetben is, amikor a Böjte Csaba ellen egyértelműen elfogult dollármédia újságírói olyan cikkeket jelentettek meg, amelyek megalapozottságáról maguk sem lehettek teljesen meggyőződve.