Szijjártó Péter: Magyarország versenyelőnyben van a megnövekedett jelentőségű Közép-Ázsiában

Szijjártó Péter, Türkmenisztán
Vágólapra másolva!
Az utóbbi években megnőtt Közép-Ázsia jelentősége, Magyarország pedig más szereplők előtt, sokkal korábban megkezdte a kapcsolatok kiépítését a térség országaival, így ma versenyelőnyben van ebből a szempontból - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető a kirgiz kollégájával, Zseenbek Kulubajevvel közös sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy Közép-Ázsia mára jelentősen felértékelődött, miután az ukrajnai háború és az elrendelt szankciók miatt addig jól működő tranzitútvonalak és kereskedelmi kapcsolatok lehetetlenültek el gyakorlatilag.

- húzta alá.

- szögezte le. Ennek kapcsán pedig emlékeztetett a kormányt emiatt érintő korábbi kritikákra.

Szijjártó Péter Forrás: Király Márton/Szijjártó Péter/Facebook

- mondta.

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy mindez látszik is a magyar-kirgiz kereskedelmi forgalmon, amelyen értéke tavaly 71 százalékkal nőtt, és rekordot döntött, ráadásul idén is 3,5-szeres bővülést regisztráltak eddig.
Üdvözölte, hogy a korábbi gazdasági megállapodások alapján magyar vállalatok komoly lehetőségeket kaptak Kirgizisztán vízellátásának és öntözésének modernizálásában, illetve az élelmiszeripar területén is zajlik különböző projektek előkészítése. Továbbá rövidesen megindulhat egy magyar cég naperőmű-építési beruházása, és a közös acélgyártás is megkezdődött Biskekben 2,5 milliárd forint értékben.

Kitért arra is, hogy új lendületet kapott az oktatási együttműködés azzal, hogy a két rektori konferencia együttes ülést tartott, s egyre szorosabb a kapcsolat több magyar és kirgiz egyetem között.

Évi kétszáz hallgató érkezhet ösztöndíjjal a hazai felsőoktatási intézményekbe a közép-ázsiai országból, valamint a Magyar Diplomáciai Akadémia is részt vesz fiatal kirgiz diplomaták képzésében.

A miniszter az Európai Unió és Közép-Ázsia közötti kötelékek szorosabbra fűzését szorgalmazta, ennek keretében pedig szerinte mielőbb alá kellene írni az EU-Kirgizisztán kiemelt partnerségi megállapodást, amelyet már 2019-ben parafáltak.

- fogalmazott.

Végül kiemelte, hogy Magyarország és Kirgizisztán is a globális békepárti többség része, mivel mindkét állam nagy árat fizetett már az ukrajnai háborúért, miközben azért semmilyen felelősséggel nem bír.

- figyelmeztetett.

A felek a magyar-kirgiz stratégiai tanács harmadik ülésén megállapodást írtak alá az együttműködésről a környezetvédelem területén.

Szijjártó Péter a görög szigeteken pusztító tűzvésszel kapcsolatos újságírói kérdésre vonatkozóan arra kérte az ott nyaralást tervező embereket, hogy gondolják át, van-e lehetőség az utazás átütemezésére, és ha nincs, akkor pedig tájékozódjanak részletesen az adott hely veszélyeztetettségi fokáról, valamint regisztráljanak a Külgazdasági és Külügyminisztérium konzuli szolgálatának honlapján.

- mutatott rá.

Majd tudatta, hogy folyamatosan figyelik a regisztrációs listát, s ha valaki veszélyeztetett területen van, azzal kapcsolatba lépnek.

Elmondta, hogy 80-ra nőtt az evakuáltak száma Rodoszról, miközben több magyar család el tudott jutni a sziget biztonságos északnyugati részére. Szavai szerint most 122, Rodoszon nyaraló emberrel tartják a kapcsolatot.

Fontosnak nevezte megjegyezni, hogy azok is segítséget kaphatnak a repülőtéren, akik elveszítették az úti okmányaikat: a rendőrség jegyzőkönyvet vesz fel, és ezzel fel tudnak szállni az EU-ba tartó járatokra.