Szijjártó Péter: Kiemelt stratégiai cél a magyar-szlovák kapcsolatok fejlesztése

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2023. május 31. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a kínai Jiecang, a lineáris hidraulikus szerkezetek előállításával foglalkozó vállalat beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. május 31-én. Kaposvárra hozza legnagyobb európai gyártóegységét a kínai cég, amely mintegy 25 milliárd forintos beruházásával 200 új munkahely jön létre a városban. MTI/Kovács Attila
Vágólapra másolva!
A magyar kormányzati külpolitika egyik fő célja a Magyarország és Szlovákia közötti kapcsolatok fejlesztése, mivel a két országot több dolog köti össze, mint ami elválasztja - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután szlovák kollégáját fogadta hétfőn Budapesten.
Vágólapra másolva!

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Miroslav Wlachovskyval tartott közös sajtótájékoztatóján aláhúzta, hogy ez a látogatás is mutatja, hogy a kétoldalú kapcsolatokra szánt kiemelt figyelem és elkötelezettség kölcsönös a Duna mindkét oldalán.

Magyarországnak Szlovákiával van a leghosszabb határszakasza, a szomszédos államok közül Szlovákia hazánk legfőbb kereskedelmi partnere, illetve jelentős magyar közösség él Szlovákiában

- sorolta.

Emlékeztetett arra is, hogy míg 2010-ben csak 22 határátkelési pont volt a két ország között, idén ezek száma 40-re nő.

- fogalmazott.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Kovács Attila

- tette hozzá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Közép-Európa "sorsközösségként" hasonló kihívásokkal néz szembe a biztonság, az energiaellátás és a migrációs nyomás terén.

Az első témáról közölte, hogy Magyarország július elsejétől részt vesz a légtérvédelmi feladatok ellátásában Szlovákiában, rotációs alapon.

- mondta.

Kitért az energiaellátási krízisre is, kiemelve, hogy mindkét állam tagja az európai nukleáris koalíciónak, fellépnek az olcsó, biztonságos és fenntartható áramtermelési módszernek számító atomenergia elleni negatív diszkriminácival szemben, s ragaszkodnak ahhoz, hogy az energiamix összeállítása továbbra is maradjon nemzeti hatáskörben.

- tudatta.

Rámutatott, hogy a felek a villamosenergia-ellátás terén is sokat segítenek egymásnak, mára a hálózatok összekötése megtörtént az ország mindkét felében.

Érintette az Oroszországgal szembeni európai uniós szankciókat is, és figyelmeztetett, hogy az év végén lejár egy fontos kivétel, amelynek alapján a Mol-csoporthoz tartozó szlovák Slovnaft értékesíthet orosz kőolajból származó olajtermékeket Csehországban.
Kiemelte: a vállalat óriási, százmillió eurós beruházásokba kezdett, hogy a pozsonyi finomítója képessé váljon más forrásból származó kőolaj feldolgozására is, de a munkálatokhoz még egy évre van szükség.

- húzta alá.

A miniszter arról is beszámolt, hogy a zágrábi kormány, a jelenlegi háborús helyzetet kihasználva, a piaci ár körülbelül négyszeresére emelte a tranzitdíjakat az oroszországi import alternatívájaként megjelenő horvátországi szállítási útvonalon, ami súlyos terhet ró a magyar és a szlovák kőolajellátásra is, ráadásul nehezíti a diverzifikációt.

- hangsúlyozta.

A migráció ügyét taglalva leszögezte, hogy Magyarország határozottan elutasítja a kötelező EU-s letelepítési kvótákat.

- jelentette ki.

- sérelmezte.

Határvadászok járőröznek a határon. Forrás: MTI/Rosta Tibor

Ugyanakkor üdvözölte, hogy a szlovák hatóságok rendőrök és határőrök küldésével segítik hazánkat a határok védelmében. Illetve közölte, hogy tárgyalások zajlanak közös járőrszolgálatokról is, hogy így is hatékonyabbá lehessen tenni a fellépést az illegális bevándorlás és az embercsempészek ellen.

Szijjártó Péter újságírói kérdésre válaszolva sok sikert kívánt a francia szerveknek a rend és a nyugalom helyreállításában. Ezzel összefüggésben pedig egyértelműnek nevezte, hogy illúzióvá vált az a nyugat-európai álom, amely

- mondta.

Ukrajna esetleges NATO-csatlakozásáról szólva közölte, hogy háborúban álló ország esetében erről szó sem lehet.

- fejtette ki.

Ismételten aláhúzta azt, hogy egyházi együttműködés keretében érkezett nemrég Oroszországról Magyarországra a tizenegy volt hadifogoly, akik hazánkban szabadon mozoghatnak, azt csinálnak, amit akarnak, azzal lépnek kapcsolatban, akivel akarnak.