Szijjártó Péter: Folytatni kell az együttműködést Oroszországgal a szankciók által nem korlátozott területeken

Szijjártó Péter, Türkmenisztán
Vágólapra másolva!
Szeretném világossá tenni, hogy Magyarországnak egyértelműen az az érdeke, hogy a sok évtizedes magyar-orosz energetikai együttműködést fenntartsuk - mondta Szijjártó Péter, ugyanakkor közölte, hogy emellett a diverzifikáción, az újabb források bevonásán is dolgoznak.
Vágólapra másolva!

Magyarország továbbra is fenntartja együttműködését Oroszországgal az európai uniós szankciók által nem korlátozott területeken, mivel ez nemzeti érdek, különösen az energiabiztonság vonatkozásában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az orosz egészségügyi miniszterrel, Mihail Muraskóval közös sajtótájékoztatóján közölte, hogy a hazánkban jelenleg zajló Környezetvédelmi és Egészségügyi Miniszteri Konferencia lehetőséget biztosított a két ország közötti együttműködés legfontosabb kérdéseinek áttekintésére.

"A szankciós politika nyilvánvalóan rendesen leszűkíti az együttműködés mezsgyéjét (...) Ugyanakkor a nem korlátozott területeken az együttműködést Oroszországgal fenntartjuk és folytatjuk" - húzta alá.
"Egész egyszerűen azért, mert ez a nemzeti érdekünk és ez a magyar emberek érdeke is" - tette hozzá.
Kiemelte, hogy

az orosz partnerek továbbra is megbízhatók a földgáz- és kőolajszállítások terén, márpedig ezen források nélkül fizikailag lehetetlenné válna Magyarország energiaellátása.

Rámutatott, hogy a hosszú távú szerződés alapján idén már csaknem 2,5 milliárd köbméternyi földgáz érkezett a Gazpromtól, és részben ennek köszönhető, hogy hazánk már az évi fogyasztása 42 százalékát be tudta tárolni, míg ennek mértéke Európában átlagosan mindössze 23 százalék. Hasonlóképpen, a kőolajszállítás is zavartalan, idén már 2,2 millió tonnányi érkezett a Barátság vezetéken keresztül - tájékoztatott.

Szijjártó Péter: Magyarországnak egyértelműen az az érdeke, hogy a sok évtizedes magyar-orosz energetikai együttműködést fenntartsuk Forrás: Király Márton/Szijjártó Péter/Facebook

"Szeretném világossá tenni, hogy Magyarországnak egyértelműen az az érdeke, hogy a sok évtizedes magyar-orosz energetikai együttműködést fenntartsuk" - hangsúlyozta, ugyanakkor leszögezte, hogy emellett a diverzifikáción, az újabb források bevonásán is dolgoznak. A miniszter aláhúzta, hogy a kormány támogatja a magyar vállalatok oroszországi működésének fenntartását a szankciók által nem érintett területeken, így például a bankszektorban, a gyógyszer- és egészségiparban, a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban, valamint az építőiparban. "Pontosan ugyanúgy, ahogy a nyugati vetélytársak teszik egyébként" - fogalmazott.

Kitért az egészségügyi ágazatra is, bejelentve, hogy fontos onkológiai együttműködésről tárgyalnak a felek. Emlékeztetett arra, hogy az évi 200 magyarországi felsőoktatási ösztöndíjas helyre idén rekordszámú hallgató, 698 jelentkezett Oroszországból. A miniszter köszönetet mondott az orosz félnek azért, mert a koronavírus-járvány alatt egymillió ember magyar életét sikerült biztonságba helyezni Szputnyik oltóanyagokkal.

Eddig nem kapja meg Kijev az 500 millió eurót

Szijjártó Péter újságírói kérdésekre válaszolva közölte, a kormány mindig világosan beszélt az ukrajnai fegyveres konfliktusról. "Számunkra ez a háború rossz, ebben a háborúban emberek halnak meg, ezért ezt a háborút a lehető leghatározottabban elítéljük, és azt gondoljuk, mindenkinek az az érdeke, hogy ez a háború minél előbb véget érjen" - hangoztatta. "Viszont azt gondoljuk, hogy a kommunikációs csatornák fenntartása nélkül a jövőbeli békét garantáló megállapodást nem lehet elérni" - tette hozzá, szólva a "pragmatikus együttműködés" mellett.

Az ukrán oktatási törvény kapcsán hangsúlyozta, hogy a helyi hatóságok 2015 óta folyamatosan vágják vissza a nemzeti közösségek jogait, márpedig a kormány mindaddig napirenden fogja tartani a kérdést, amíg helyre nem állítják a korábbi helyzetet a magyar nyelv használatát illetően.

fogalmazott.

Hozzátette: az sem érdekes, hogy ki mit gondol arról, hogy a kormány mindaddig nem járul hozzá az ukrajnai fegyverszállítás semmilyen további európai uniós finanszírozásához, amíg Kijev le nem veszi az OTP-t a háború nemzetközi szponzorainak listájáról.