Szánthó Miklós Michael J. Knowles könyvéről: Abszolút meggyőzött

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója
Vágólapra másolva!
Az Alapjogokért Központ adta ki az MCC Fesztre látogató amerikai publicista és kommentátor Miért is szavazzunk a libernyákokra? – Átfogó, kimerítő szakmai útmutató című művét. 
Vágólapra másolva!

A könyvről - a 245 üres lapból álló, de hatoldalas irodalomjegyzékkel rendelkező műről - a Magyar Nemzet kérdezte az Alapjogokért Központ igazgatóját, Szánthó Miklóst:

"Miért jelentős, hogy a legújabb kori liberalizmusról szóló könyv „magyarul" is megjelent?:

"Egy-két évtizeddel ezelőtt a kommunista hagyományoktól látszólag megtisztított baloldali politika kvintesszenciája a viszonylagosság és az „ÉN" középpontba állítása, ami társadalmi nihilhez, teljes kiüresedéshez vezet - a könyv üres lapjai ennek nyers, de szerintem hatásos megjelenítése.

Igen, ez talán az első, a liberalizmus szellemi igényességéhez mérhető tudományossággal elkészített nemzetközi, és most magyarra fordított mű.

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója. Forrás: Alapjogokért Központ

Nem hiába írt ajánlást hozzá Donald Trump, de Kocsis Máté vagy Bayer Zsolt is: valóban megdöbbentő részletességgel tartalmazza Biden, Soros, Gyurcsány vagy Karácsony Gergely egyetemes politikatörténet legkiválóbb lapjaira kívánkozó gondolatait is."

"Mit üzen az, hogy Knowles üres oldalakkal mutatja be a mai liberalizmust?":

"Hangsúlyozom, az Alapjogokért Központ által kiadott mű hiánypótló iránymutatás, a rögvalóságot írja le teljesen hitelesen és olyan formában, amibe nem lehet belekötni. Marx Tőkéje után Knowles írása a legszentebb könyve lehet a baloldalnak, amelyből mindent megtudhatnak önmagukról. Engem abszolút meggyőzött."

"Persze, ez egy geg. De milyen képet fest a liberálisokról?":

"A viccet félretéve, a liberalizmus egy kiüresedett ideológia, ami pusztán hatalmi mechanizmussá vált: azért a folyamatos „társadalmi igazságharc", az emberi jogi fundamentalizmus, a genderforradalom, mert valamilyen aktuális felszabadításmánia nélkül a mozgalom egyszerűen értelmét vesztené.

Azok, akik egykor még azt harsogták, hogy „make love, not war", és a béke széplelkű szószólói voltak, ma már háborúkat finanszíroznak.

Korábban az általános választójogért küzdöttek, ma a hideg rázza ki őket a népuralomtól, a „populizmustól".

Egykor a női jogokért küzdöttek, ma azt is tagadják, hogy aki nő, az nő. Már nincs élő szövet a fémvázon."

"Mennyire értékelhető sikeresként egy ilyen politikai geg?":

"A szerző alkotását övező nemzetközi és hazai „független-objektív sajtó" fortyogásából megállapíthatjuk, hogy sikerült bevinnünk egy lengőbordára mért ütést.

Ugye, úgy tartják az európai értékek alapján, ahogy a demokrácia meg a jogállam, a humor is baloldali műfaj: hát, nem az.

Persze talán trilógia nem lesz a könyvből, de egy második kötetet várok, hátha Knowles magyarországi tartózkodása, kultúrantropológusokat megszégyenítő kutatásai során rábukkan még valami érfalrepesztő frappánsságra a Momentum vagy a Párbeszéd geopolitikai vagy társadalomfilozófiai érvrendszere kapcsán."