Kétnapos kormányülés kezdődik Sopronbánfalván

Szijjártó Péter, kormányülés, Sopronbánfalva
Vágólapra másolva!
Kétnapos kormányülés lesz Sopronbánfalván – derült ki Szijjártó Péter Facebook-bejegyzéséből, aki Vilniusból, a NATO-csúcsról egyenesen a tanácskozásra érkezett.
Vágólapra másolva!

A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte:

Sajtóhírek szerint a maratoni kormányülésen az ukrajnai háború fejleményeiről és Svédország NATO-csatlakozásának támogatásáról is tárgyalhatnak. Emellett minden bizonnyal áttekintik az EU-költségvetés kérdését és az uniós források helyzetét is - írja a Magyar Nemzet.