Átfogó jövőképet adott Orbán Viktor

NÉMETH Zsolt; TŐKÉS László; ORBÁN Viktor
Tusnádfürdő, 2023. július 22. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő előadást tart a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az erdélyi Tusnádfürdőn 2023. július 22-én. Mellette Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke (b) és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke (j). MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Vágólapra másolva!
Orbán Viktor tusnádfürdői beszédeiben mindig átfogó geopolitikai értékelést, jövőképet és elemzést nyújt. Nem volt ez másképp idén sem – fogalmazott az Origónak Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője a helyszínen, az erdélyi Tusnádfürdőn. A miniszterelnök immár 32. alkalommal mondott nagy hatású beszédet a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, vagyis Tusványos színpadán.
Vágólapra másolva!

A beszéd után Deák Dániel elmondta, a miniszterelnök most is egy összetett geopolitikai kitekintést adott, arról beszélt, hogy Kínának az erősödése gyakorlatilag átrendezi a hatalmi pozíciókat az egész világban.

Ehhez Magyarországnak alkalmazkodnia kell, egy új egyensúlyi helyzet alakul ki a világban.

A politológus emlékeztetett, Magyarország egyértelműen nyitott arra, hogy a gazdasági kapcsolatait Kínával, mint Oroszországgal fenntartsa, és ez a miniszterelnök beszédében is egy nagyon fontos kulcselem volt.

– hívta fel rá a figyelmet Deák Dániel.

Szintén kulcselem volt Orbán Viktor beszédében a gazdaság kérdése. A kormányfő úgy fogalmazott, hogy túl vagyunk a nehezén, és bár a koronavírus-járvány, háborús helyzet, magas inflációs környezet nagyon megviselte a magyar gazdaságot, de látjuk, hogy ezen az időszakon túl vagyunk, év végére egyszámjegyű lesz az infláció, és azt is láthatjuk, hogy nem csak az inflációnak a mértéke csökken, hanem az árak is elkezdtek csökkenni.

Orbán Viktor kormányfő előadást tart a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az erdélyi Tusnádfürdőn 2023. július 22-én Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Deák Dániel kiemelte, ez egy nagyon pozitív fejlemény, a gazdasági növekedés ismét be fog indulni, tehát egy gazdasági növekedés mellett csökkenő infláció várható az elkövetkezendő időszakban. Ezzel párhuzamosan fontos az is, hogy a magyar kormány nem tett le azokról a vállalásairól, amelyeket az elmúlt 13 évben megfogalmazott, tehát családtámogatás, a nyugdíjasok helyzetének a javítása és az ország gazdaságának az erősítése, beruházásokkal ez mind-mind megmarad a jövőben is – hívta fel rág a figyelmet a politológus.

– emelte ki az elemző.

Szintén hangsúlyos volt a miniszterelnök beszédében a jövő évi európai parlamenti választás, ahol az várható, hogy a nemzeti erők a globalista erőkkel szemben erősödni tudnak.

Emellett a különféle tagállami, nemzeti választásokon is erősödhetnek ezek az erők, Európa sorsa ezeken dől el – hívta fel rá a figyelmet Deák Dániel.

Hozzátette, az egyes tagállami választások nagyon fontosak abból a szempontból is, hogy Magyarország az Európai Unión belül milyen szövetségesekkel, milyen partnerekkel tudja közösen képviselni a békepárti álláspontját, az illegális bevándorlás, illetve a gender lobbival szembeni küzdelmét.