Novák Katalin: Erősítjük az oktatási és gazdasági együttműködést Tanzániával

NOVÁK Katalin; TAX, Stergomena
Stergomena Lawrence Tax tanzániai külügyminiszter (j) fogadja Novák Katalin köztársasági elnököt.
Vágólapra másolva!
Erősítjük az oktatási és gazdasági együttműködést Tanzániával - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök kedden Samia Suluhu Hassan tanzániai elnökkel tartott sajtótájékoztatóján Dar es Salaamban, ahol a két ország képviselői aláírták a 2024-2026 közötti időszakra szóló Stipendium Hungaricum Programot.
Vágólapra másolva!

Novák Katalin elmondta: az ösztöndíjprogramnak köszönhetően jelenleg 12 ezer diák tanul Magyarországon a világ minden tájáról. A mostani megállapodással pedig lehetőség nyílik arra, hogy Magyarország az elkövetkező három évben tanzániai hallgatóknak is tudjon ösztöndíjat biztosítani. Samia Suluhu Hassan tanzániai elnök kiemelte: a megállapodás keretében magyar diákok is elnyerhetik tanzániai egyetemek ösztöndíjait.

A köztársasági elnök szerint a tanzániai elnökkel folytatott megbeszélés témája volt egyebek mellett az orosz-ukrán háború, megvitattak migrációs és demográfiai kérdéseket és megállapodtak a gazdasági kapcsolatok erősítéséről is.

Stergomena Lawrence Tax tanzániai külügyminiszter (j) fogadja Novák Katalin köztársasági elnököt Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Novák Katalin kiemelte, hogy személyében első alkalommal jár magyar köztársasági elnök Tanzániában. Mint mondta, a cél megérteni a tanzániai emberek mentalitását, életmódját, kapcsolataink pedig a kölcsönös tiszteleten alapulnak.

Szólt a Magyarország közelében zajló orosz-ukrán háborúról, amelynek következményeként kétmillió menekültet fogadott be hazánk. Hozzátette, hogy Ukrajna területén, Kárpátalján is élnek magyarok és a háborúban is veszítették életüket magyar emberek.

Kitért arra is, hogy lehetőségük volt a történelemről is beszélgetni a tanzániai elnökkel, s ez a találkozó is lehetőséget adott megérteni egymás kihívásait és tanulni egymástól.

- hangsúlyozta Novák Katalin.

Erősítjük az oktatási és gazdasági együttműködést Tanzániával Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Az oktatással kapcsolatban kifejtette: az elképzelés szerint a Magyarországon tanuló külföldi diákok később visszatérnek szülőföldjükre, és ott kamatoztatják tudásukat. Elmondta továbbá, hogy van még lehetőség a két ország közötti gazdasági kapcsolatok javítására és intenzívebbé tételére.

Hozzátette: szeretne egy üzleti fórumot szervezni Magyarországon, amely majd Samia Suluhu Hassan elnök látogatásához kapcsolódik, és amely összehozza a két ország üzleti szektorának érdekeltjeit.

Novák Katalin meghívta továbbá Samia Suluhu Hassan elnököt a szeptemberi demográfiai csúcsra Budapestre.

Novák Katalin hétfőn érkezett munkalátogatásra a Tanzániai Egyesült Köztársaságba. Szerdán Fumvuhu településen megkoszorúzza Kittenberger Kálmán természettudós emléktábláját, csütörtökön pedig Arushában Sáska László orvos sírjánál helyezi el a tisztelet virágait.