Jelentősen megugrott a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre felvettek száma

NKE
Vágólapra másolva!
Csaknem 2300 elsőéves kezdheti meg tanulmányait a szeptemberben induló új tanévben a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE), több mint 300 fővel többen, mint tavaly. A ponthatárok július 26-a esti kihirdetésekor kiderült: az egyetem több karán is volt olyan szak, ahová bőven 400 pont feletti teljesítményre volt szükség a bejutáshoz.
Vágólapra másolva!

A tavalyi évhez képest még kedvezőbben alakultak az idei felvételi számok az NKE-n: közel 17 százalékkal többen jelentkeztek egyetemünkre. Végül 2266 jelentkező nyert felvételt az általános eljárásban, a legtöbben, 955-en az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karon kezdik meg első tanévüket egyetemistaként.

A nappali munkarendű támogatott alapszakok közül a nemzetközi igazgatási szak angol nyelven is induló képzésére 440, a magyar nyelvűre szintén 440 pontra volt szükség a bejutáshoz, míg a közigazgatás-szervező szakra 356 pont kellett.

Az államtudományi osztatlan képzésre 400 pont volt a bejutási szint, a mesterszakok közül az International Public Service Relations angol nyelvű képzésére 75, a nemzetközi tanulmányok és a nemzetközi közszolgálati kapcsolatok szakokra egyaránt 72 pontra volt szükség – olvasható az egyetem sajtóközleményében.

A Rendészettudományi Karon 733 elsőéves számára kezdődik meg az új tanév szeptemberben.

Az alapszakok közül a bűnügyi, bűnügyi igazgatási és rendészeti igazgatási képzéseken bőven 400 pont feletti teljesítmény kellett a bejutáshoz, de a rendészeti és katasztrófavédelmi képzésnél is volt olyan szakirány, ahol több mint 360 pontra volt szükség.

A Hadtudományi és Honvédtisztképző Karon 404 elsőéves kezd ősszel, a nemzetközi biztonság- és védelempolitika képzés az egyik legnépszerűbb szak, amelyet a 431 pontos bejutási küszöb is jelez. A honvédtiszti alapképzésben 292 és 384 pont között volt a határ.

A Víztudományi Karon 174-en kezdhetik meg első tanévüket, itt a nappali képzések közül az építőmérnöki szakon volt a legmagasabb a pontszám, a környezetmérnöki és vízügyi üzemeltetési mérnöki szakokon 206 és 241 pont között kellett teljesíteni.

A többi képzés felvételi ponthatárai IDE KATTINTVA olvashatók.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem idén is több szakon hirdet pótfelvételit, amelyről az intézmény később ad tájékoztatást – áll a közleményben.