Külügyi szóvivő: A magyar miniszterelnök pontosan idézte a román külügy demarsában foglalt pontokat

NÉMETH Zsolt, TŐKÉS László, ORBÁN Viktor, Tusnádfürdő, beszéd
Tusnádfürdő, 2023. július 22. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő előadást tart a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az erdélyi Tusnádfürdőn 2023. július 22-én. Mellette Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke (b) és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke (j). MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Vágólapra másolva!
Orbán Viktor miniszterelnök a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) zárónapján tartott előadásában pontosan idézte a román külügyminisztérium demarsában foglalt pontokat - közölte Paczolay Máté, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője szombaton.
Vágólapra másolva!

A szóvivő elmondta, Románia budapesti nagykövete július 13-án szóbeli demarsot adott át a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, melyben a román kormány azt kérte, hogy a magyar miniszterelnök bizonyos témákról ne beszéljen Tusnádfürdőn, a Bálványosi Szabadegyetemen.

Orbán Viktor kormányfő előadást tart a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az erdélyi Tusnádfürdőn. Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A miniszterelnök beszédének elején pontosan idézte a román külügyminisztérium demarsában foglaltakat, melyet Varju Krisztina európai kapcsolatok fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár vett át múlt csütörtökön

- tette hozzá a szóvivő.