Vágólapra másolva!
Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Zala és Vas vármegye területére az Országos Meteorológiai Szolgálat kedd délután.
Vágólapra másolva!

A veszélyjelzés szerint a két vármegye egyes járásaiban hevesebb zivatar kialakulására kell számítani,

a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is.

A meteorológiai szolgálat közölte: kedden késő délután, este a nyugati megyék fölé sodródhatnak be zivatarok, egy-egy heves zivatar sem kizárt, majd késő estére átmenetileg megszűnik a zivatartevékenység.
Keddről szerdára virradóra több hullámban,

szerdán napközben is várható záporok, zivatarok,

akár heves zivatarok kialakulása.A zivatarokat általában viharos, 60-80 kilométer/órás széllökések, intenzív csapadékhullás, valamint jégeső kísérheti. Heves zivatarok kialakulására elsősorban a délnyugati, valamint az északkeleti területeken van esély. A heves zivatarokhoz erősen viharos, akár károkozó,

90 kilométer/óra feletti szélroham, felhőszakadás és nagyméretű, 3-4 centiméteresnél is nagyobb jég társulhat.

Felhívták a figyelmet arra is, az időjárási helyzetre való tekintettel a legmagasabb, piros fokozatot is kiadhatják.

Címlapi képünk illusztráció!