Kislányt fogdosott a veteményesben egy zalai férfi

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Tizennyolcadik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett szexuális kényszerítés miatt állhat bíró elé egy nyugdíj előtt álló férfi amiatt, amit egy gyerekkel tett. 
Vágólapra másolva!

A Keszthely környékén élő férfi 2021 júliusában ismerőse házának hátsó kertjében volt, amikor észrevette, hogy a szomszédos veteményesben, az ott bérlőként élő pár 15 éves lánya paradicsomot szed. Mivel a férfi már többször dolgozott az ismerősénél, a szomszédban élők sem voltak számára ismeretlenek. A két ház közötti kapun átment a gyerekhez és beszélgetni kezdett vele.

Hirtelen megölelte és megfogta a mellét, amitől a kislány megrémült.

A férfi a kertkapuban megvárta, és amikor a lány megpróbált elmenni mellette, elkapta az alkarját, visszahúzta és ismét megfogta a mellét. A lánynak végül sikerült kiszabadulnia a szorításból és aztán elmenekülni.

Az ügyészek tizennyolcadik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett szexuális kényszerítés miatt emeltek vádat a férfi ellen. Azt javasolják, hogy a bíróság ítélje felfüggesztett börtönbüntetésre és tiltsa el minden olyan foglalkozástól, ahol gyerekekkel érintkezhetne.