Így foglalták el a Harley-Davidsonok Budapestet

Budapest, Motorosok a Harley-Davidson amerikai motorkerékpár-gyártó fennállásának 120 éves jubileuma alkalmából szervezett budapesti fesztivál, Szabadság híd, 2023. 06. 24.
Budapest, 2023. június 24. Motorosok a Harley-Davidson amerikai motorkerékpár-gyártó fennállásának 120 éves jubileuma alkalmából szervezett budapesti fesztiválon a Szabadság hídon 2023. június 24-én. MTI/Hegedüs Róbert
Vágólapra másolva!
Budapest adott otthont június utolsó napjaiban a Harley-Davidson-brand százhuszadik évfordulós ünnepségének.
Vágólapra másolva!

Június 22-től 25-ig minden budapesti belepillanthatott a Harley-Davidson kultúrájába, mivel

az amerikai világmárka köré épült klubhálózat Budapesten ünnepelte évfordulóját.

A találkozóra ellátogattak az alapító William A. Davidson dédunokái, Karen és Bill Davidson, valamint a cég elnök-vezérigazgatója, Jochen Zeitz és az európai vezetőség több tagja is.

Ezekben a napokban nem kellett a látványos, belvárosi felvonulás útvonalán vagy klubtalálkozó központi helyszínén, a Puskás Aréna Parkban lenni ahhoz, hogy látványos motorkölteményekkel találkozzanak a járókelők. Szinte bárhol felbukkanhatott egy kisebb harley-s csoport a fővárosban.

A világ minden tájáról érkeztek motorosok:

Európa országai mellett Japánból, Ausztráliából, Indonéziából, Kanadából, az USA-ból és Kolumbiából is váltottak jegyet az ünnepre. A Magyar Nemzet beszámolója szerint mintegy 25-30 ezer motoros lehetett a városban, és a négynapos fesztivál ideje alatt százezer látogatóról tudnak, akiket a második napon a közelgő vihar sem ijesztett el.

Dobai Attila, a H.O.G. Budapest Chapter motorosklub alapítója és elnöke a lapnak úgy fogalmazott: sokéves munka és hosszadalmas kapcsolatépítés eredménye, hogy idén Magyarországon ünnepelte évfordulóját a világmárka. Beszélt arról is:

a Harley-Davidson nem a sebességről szól, és nem a meggondolatlan fiatalok motorja,

elsősorban az ötvenes korosztály engedheti meg anyagilag magának. "A jármű alkatából adódóan nem száguldunk, hanem élvezzük a motorozást" – magyarázta a klubvezető.