Gyurcsányék évi hetvenezer migránst fogadnának be Magyarországra

Bauer Tamás; Gyurcsány Ferenc FOTÓ ÁLTALÁNOS konferencia Közéleti személyiség foglalkozása politikus SZEMÉLY
Budapest, 2012. január 15. Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke (j) és Bauer Tamás alelnök beszélgetnek pártjuk Magyar modell vagy európai? című gazdaságpolitikai konferenciáján Budapesten, a Vista Rendezvényházban. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Magyarországnak szüksége van a bevándorlásra és a bevándorlókra, hasonlóan a németek és más nyugat-európai ország példájához - mondta Bauer Tamás, a DK alapítója.
Vágólapra másolva!

Bauer Tamás, Gyurcsány-párt alapítója, volt alelnöke, egykori vezető SZDSZ-es politikus nemrég a Klubrádiónak nyilatkozva elmondta, hogy szerinte Magyarországnak szüksége van a bevándorlásra és a bevándorlókra, hasonlóan a németek és más nyugat-európai ország példájához - írja a Magyar Nemzet.

„Ha az ellenzéki pártok tisztességesen akarnak viselkedni, akkor nem tehetnek mást minthogy helyeslik (az Európai Bizottság migrációs csomagját – szerk.) ... a társadalom elöregszik és mind a munkaerőben mind pedig a társadalombiztosítási rendszer finanszírozáshatóságában szüksége van a bevándorlásra. Igaz ez? Igaz! És mi a helyzet Magyarországgal? Magyarországnak is szüksége lenne bevándorlásra! Németországban azt mondják a kormánypártok, hogy évi 400 ezer bevándorlóra van szükség” – fogalmazott a Demokratikus Koalíció politikusa, üzenve az ellenzék pártjainak is.

Bauer Tamás azt is kiszámolta, hogy Magyarországon ez évi 50-60-70 ezer bevándorlót jelentene.

Bauer Tamás és Gyurcsány Ferenc Forrás: MTI/Illyés Tibor

Ezután a magyar kormányt támadva hozzátette: „nem lesz Magyarországon addig működőképes egészségügy, amíg nem engedik a bevándorlást hivatalosan, legálisan. Na már most ezt a magyar kormány ezt már nem tudja”.

Végül a DK alapítója figyelmeztetett, hogy a baloldalnak egyértelműen támogatnia kell a brüsszeli migrációs javaslatokat

– hangoztatta Bauer Tamás.

A Klubrádióban elhangzott beszélgetés itt hallgatható meg:

Az unió javaslata szerint Magyarországnak a határon kellene ellátnia a migránsokat, amíg a menedékkérelmüket elbírálják. Elképzeléseik szerint csaknem tízezer bevándorlót kellene egyidejűleg ellátnunk.

Brüsszel emellett a már korábban betelepülteket is újraosztaná.

Megjegyzendő, hogy az Európai Parlamentben a migránsok kötelező szétosztásáról szóló javaslatot a magyar baloldali képviselők – Ara-Kovács Attila, Cseh Katalin, Dobrev Klára, Donáth Anna, Gyöngyösi Márton, Molnár Csaba, Rónai Sándor és Ujhelyi István – is támogatták.

– szögezte le Orbán Viktor miniszterelnök múlt pénteken, a Kossuth rádiónak adott interjúban. A kormányfő szerint a megoldás pofon egyszerű: Európán kívül kell tartani a migránsokat, el kell bírálni a kérelmüket. Csak akarat kell hozzá.