Előbb összetörte egy nő kocsiját, aztán tapétavágót szorított a nyakához az ongai férfi

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Egy férfi néhány napja megjelent egy ismerőse ongai házánál, akinek korábban kárt okozott a kocsijában. Amikor a nő az autóba hajolt, hogy holmiját kivegye, belökte a kocsiba, beült mellé, és ráordított, hogy induljon el Sajóhídvégre. Amikor a nő ellenkezett, egy tapétavágót szorított az oldalához.
Vágólapra másolva!

Amikor az autóból kifogyott a benzin, megfenyegette, hogy ne merjen szólni a segítségét felajánló járókelőnek. Később

egy mentőautó érkezett, amelybe a nő hirtelen be tudott szállni, de a férfi öngyilkossággal fenyegetőzve kérte a mentősöket, hogy engedjék el a nőt.

Ez így is történt, erre a közeli szántóföldre rángatta a nőt. Végül a rendőrök elfogták.

A bíróság most elrendelte a férfi letartóztatását, ugyanis

tartani lehetett attól, hogy megszökik, vagy elrejtőzik.

Ahogy attól is, hogy esetleg megpróbálja a nőt, akit megtámadt befolyásolni, esetleg újra megtámadja.

Ezt ugyanis már mostani eset előtt is megtette. Akkor is eljárás indult a férfi ellen.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelki elsősegély-számot, vagy keresse fel a suicidprevencio.hu weboldalt!