Az Európai Bizottság elnöke nem vesz tudomást Christine Lagarde orosz jegybanki szankcionált vagyonnal kapcsolatos figyelmeztetéséről. Az EKB-vezér aggodalmának adott hangot, amikor megtudta, hogy a Bizottság mégis megpróbálja a jogi lehetetlent, és használni kezdi a háború kitörésekor az Európai Unió területén zárolt orosz pénzeket - írta a Mandiner.
Az Európai Unió a háború kezdete óta próbálja megtalálni a módját, miként tehetné rá a kezét a nemzetközi jog által betonbiztosan védett orosz zárolt jegybanki vagyonra. Az ötletelés eddig minden esetben zátonyra futott, a legújabb elképzelést azonban megvalósíthatónak tartják Von der Leyenék – csak éppen senki nem tudja még, milyen következményei lesznek.
Az Európai Bizottságnak a befagyasztott összegek legnagyobb kezelője, a belga székhelyű Euroclear került a látómezejébe. Az értéktárban összesen 196,6 milliárd eurós orosz vagyon hever, az összeg pedig egyre gyarapodik, mivel az Euroclear a lejáró kötvények összegét – miután azt nem adhatja át jogos tulajdonosának – a piacok mozgásban tartása miatt újra befekteti.
Az ebből származó nyereséget kívánja brutálisan megadóztatni Ursula von der Leyen és stábja, majd a befolyó összeget (számításaik szerint évi 3 milliárd dollárt) Ukrajnának átutalni.
Az Európai Központi Bank érthető módon nem repesett örömében a terv hallatán. Mint arra a bank vezetői rámutattak: egy ilyen folyamat megrendítheti az euróba vetett bizalmat, és sértheti a pénzügyi stabilitást is. Bővebben: a befektetési bizalom azonnal csökken egy olyan régió iránt, amely a nemzetközi jogot kijátszva elkezdi saját céljainak megfelelően felhasználni a nála lévő külföldi összeget. A folyamat arra fogja ösztönözni az országok jegybankjait – figyelmeztettek Lagarde-ék –, hogy tartalékaikat diverzifikálják, és hátat fordítsanak az eurónak, vagyis máshol helyezzék el országuk külföldön lévő állami vagyonát.
Ursula von der Leyen nem osztja az EKB aggodalmát, és közölte: továbbra is azon dolgozik, hogy az EU-ban zárolt orosz állami vagyonból származó nyereségre kiszabott rendkívüli illetéket megszerezze.
Szerinte semmiféle negatív reakció nem várható a lépésre, hiszen akkor sem történt semmi, amikor az eredeti gigaösszegeket tavaly tavasszal befagyasztották.
Az EU vezetői előtt a múlt heti brüsszeli csúcson ott hevert a javaslat, ám további kidolgozásra visszadobták azt a bizottságnak, miután meglehetősen homályosnak és elnagyoltnak találták az ötletet. Olaf Scholz német kancellár úgy fogalmazott: ingoványos talajra tévedt az EU, hiszen ilyesmit soha nem teszteltek vagy ültettek gyakorlatba ezelőtt, éppen ezért a legapróbb jogi problémát is alaposan ki kell elemezni, mielőtt döntést hoznának a javaslatról.
Mint arról korábban beszámoltunk, a világ két legnagyobb energiakereskedője, a svájci Vitol és a Gunvor továbbra is jelentős mennyiségben vásárol finomított olajat Oroszországból, annak ellenére, hogy ígéretet tettek arra, hogy csökkentik a szankciókkal sújtott országgal folytatott üzleti tevékenységüket. Ez azt jelenti, hogy újabb bizonyíték került elő arra, hogy semmit nem érnek a szankciók.
A Financial Times-nak mindkét vállalat megerősítette, hogy rendszeresen vásárol orosz finomított kőolaj termékeket, ugyanakkor vitatták a lap elemzésében szereplő adatok pontosságát. A svájci székhelyű cégek hangsúlyozták, hogy a finomított orosz kőolajtermékekkel folytatott kereskedelmük megfelel az előírásoknak.
Írtunk arról is, hogy egyre több bizonyíték van a Politico szerint arra vonatkozóan, hogy
AZ OROSZ FEGYVERES ERŐK A SZANKCIÓKAT KIJÁTSZVA JUTNAK NYUGATI FEGYVEREKHEZ ÉS LŐSZERHEZ A FRONTON.
A brüsszeli portál ezt alátámasztandó bemutatott egy, a Wagner-csoport fegyveresei által a Telegramon megosztott felvételt, amelyen a Jevgenyij Prigozsin által alapított és finanszírozott - illetve általa ez idáig vezetett, azonban sajtóértesülések szerint hamarosan az orosz védelmi minisztérium parancsnoksága alá tartozó - zsoldoshadsereg tagjai beszélnek arról, hogy orosz gyártmányú Osiris T-5000 típusú mesterlövészpuskáikhoz nyugati eredetű, .338 kaliberű lőszereket is használnak.
AZ OSIRIS T-5000 MESTERLÖVÉSZPUSKA GYÁRTÁSÁÉRT AZ A MOSZKVAI PROMTEKHNOLOGIYA NEVŰ VÁLLALAT A FELELŐS, AMELY FELKERÜLT AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK SZANKCIÓS LISTÁJÁRA.
A Poltico szerint továbbá a Promtekhnologiya mellett a Tetis nevű, szintén orosz vállalat
NAGYOBB MENNYISÉGBEN SZEREZHET BE LŐSZEREKET A HORNADYTÓL, AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBÓL.
Orosz kormányzati nyilvántartásokban, valamint a Politico birtokába jutott Promtekhnologiya-iratok szerint a vállalat a 2022-es tárgyévben
102 EZER 200 DARAB HORNADY-LŐSZERBŐL ÁLLÓ TÉTELT TERVEZETT BESZEREZNI „POLGÁRI FELHASZNÁLÁSRA".
A benyújtott specifikációk – .338 Lapua Magnum-lövedékek 285 szem tömegűek – megegyeznek a Hornady katalógusában szereplő egyik termékkel. Egy második, ugyanezen dátummal ellátott nyilatkozat egy, a Hornady által gyártott, szintén „polgári célú lőszerek összeállítására szolgáló töltényhüvelyek" tételre vonatkozik, ugyanezzel a .338 Lapua Magnum-specifikációval.